Ivan Petra Kinga- az MKKP jelöltje Szigetváron és környékén

27657782_166990824024152_2880092521827548798_n

Az MKKP Ivan Petra Kingát indítja Hürrem Szultánaként Szigetváron és környékén, a Baranya megye 4. számú választókörzetében.

Hürrem Szultána (oszmán törökül: خرم سلطان) származása máig vitatott, szerintünk magyar. Első férje Szulejmán szultán halála után két évszázadon át csak közrendűekkel házasodott, majd 1950 után teljesen megszűnt magánélete és felébredt érdeklődése az államügyek iránt. Ő képviseli leghitelesebben az MKKP  örök élet és örök fiatalság programját.

Bőkezű és adakozó, rengeteget jótékonykodik a környéken, de rájött, hogy ez nem elég a szegényebb néprétegek felemeléséhez, ezért választókerületében minden árút és szolgáltatást ingyenessé tesz.

konyhaA Szultána által alapított XVI. századi közkonyhánál még mindig sokan állnak sorba minden nap.

Imád közintézményeket alapítani. megválasztása után kollégiumokat épített majd Szigetváron és közfürdőket a környező fa falvakba.

Tudomására jutott, hogy választókerületében túl magas számban hagynak benne emberekben tárgyakat. Ez a probléma a párt egészségügyi programjának bevezetésével, a betegségek betiltásával fog megoldódni.

A Szultána támogatja Magyarország háborús jóvátételi követeléseit Törökországgal szemben és felajánlotta segítségét és kapcsolati hálóját, így hamarosan rendeződhet a két ország közötti vita.

törökcucc3

Hürrem Szultána tehát valóban jóvá kívánja tenni első férje bűneit.  Kidolgozott helyi programját eredeti formában tesszük közzé.

hürremHürrem Szultána részletes Szigetvári programja. 

A Szultana ellenségeivel kegyetlen, híveivel szigorú és igazságos. Egyelőre szépen kéri a lakosságot, hogy csatlakozzon kampánycsapatába.

CSATLAKOZZ

 

Észrevettük, hogy nincsen pénzünk plakátokra és ijedtünkben írtunk egy posztot

27173298_10213482247224197_6490452709457466211_o

Tisztelt kutyapártosok! Tisztelt szimpatizánsok! Tisztelt családtagjaik! Tisztelt távolabbi rokonok! Tisztelt szomszédok! Tisztelt kivételek!

Az elmúlt időszakban komoly erőkkel hirdettük, hogy elindulunk a választásokon. Ez igaz.
Kidolgoztuk programunkat, felmértük a helyi problémákat, megtaláltuk a megoldásokat. Jelölteket indítunk majdnem minden megyeszékhelyen és budapesti kerületben, akik már alig várják, hogy nem klasszikus politikusként politizálva képviseljék a lokális és intergalaktikus eszméinket az aktív, kreatív állampolgárságot.
Hirdettük, hogy a pártoknak járó kampánytámogatásnak visszaadjuk közpénz jellegét és nagy részét szétosztjuk hasznos projektekre a Rózsa Sándor Kampánypénztékozló Alap pályázatán. És ezt meg is fogjuk tenni.

Ám ahhoz, hogy induljunk a választáson van még egy akadály, amit le kell győznünk: össze kell gyűjtenünk jelöltjeink indulásához az aláírásokat, amire február 19 és március 5 között mindössze két hét áll rendelkezésünkre.
Ha nem gyűlik össze elég aláírás, sem a választásokon nem tudunk indulni (nem lehet a kutyapártra szavazni) sem a kampánypénz nem jár.
Bár rubelt és dollárt természetesen bőven kapunk a mögöttünk álló háttérhatalmaktól, de itthon csak forintban tudunk költeni.
Tehát nemhogy munkaerőt nincs pénzünk felvenni, de aláírásgyűjtő standokra sincs, sőt néha sajnos kajára sincs. Ezekről nem szívesen beszélünk, jobban szeretünk inkább poénkodni, de most HELYZET VAN.

MI VAN? Van egy meglepően kiterjedt országos hálózatunk és van 56 induló jelöltünk (ez kétszer annyi mint amennyi minimum szükséges ahhoz, hogy országosan lehessen ránk szavazni és feleannyi mint amennyi lehetne). Több önkéntes passzivistánk van mint a többi nanopártnak összesen. Van remény, vannak ötleteink és van lelkesedés.

MI KÉNE? Pénz. Tudjuk, hogy unalmas de csak, hogy az arányokat érthetővé tegyük: egy ilyen aláírásgyűjtést a többiek pár tízmillió forintból szokták megoldani, mi viszont csak hozzátok fordulhatunk. A mi munkamódszereinkkel (minimális anyagi ráfordítás, maximális kreativitás) már jóval kevesebb is elég ahhoz, hogy esélyünk legyen elindulni, nagyjából 5 millió forint.

MIRE KELL? Standokra, plakátokra (az óriásplakátok használatát mostanra ellehetetlenítették, ezért sokkal több kis plakát kell), matricákra, szórólapokra, molinókra, üzemanyagra, az aláírásgyűjtő ívek össze-vissza postázására, a hideg elleni harcra (termoszok, fűtőtestek).
Továbbra SEM költünk fizetésekre, bérekre, viszont bizonyos dolgokra szüksége lesz az önkénteseknek, hogy a befektetett munkájuk ne menjen kárba.

OKÉ, FONTOSNAK TARTOM, HOGY AZ MKKP, MINT EGYETLEN KOMOLY PÁRT INDULHASSON A VÁLASZTÁSON. HOGYAN TUDOK SEGÍTENI?

– Utalok nektek bankon keresztül:
MKKP
Erste bank 11600006-00000000-73776657
Külföldről: SWIFT: GIBA HUHB
IBAN: HU71 1160 0006 0000 0000 7377 6657
(csak magyar állampolgároktól fogadunk el adományokat)

– Paypalon keresztül utalok: http://ketfarkukutya.com/?page_id=8405

– Online banki utalással küldök egy kis támogatást, mert ez a legegyszerűbb: http://ingyensor.ketfarkukutyapart.com/

– “Csak” munkával tudok segíteni, szeretnék jelentkezni aláírást gyűjteni: https://docs.google.com/forms/d/1VGIM-mDDHaVy6NDihEI-e5X-uAtWDSLau2sXk5fsXNg

– “Csak” eszközökkel tudok segíteni, van egy csomó standom: [email protected]

– Milliomos vagyok és adok kölcsön vagy örökbe: [email protected]

Magyar Kétfarkú Kutya Párt Központi Végrehajtás

Csinger Marianna- az MKKP jelöltje Jász-Nagykun-Szolnok megyében

MKKP_FACEBOOK_COVER_CSINGER_01

csinger_afelfeleazujelore Csinger Marianna Jász-Nagykun-Szolnok 2. számú választókerületében, Jászberényben indul MKKP jelöltként.

Vidéken, más külföldi nagyvárosokban és intergalaktikus tereken is otthonosan mozog.

Nem ismerjük el, hogy van-e köze a Kétfarkú Demagóg Kolduló Rend, az MKKP Jász-Nagykun-Szolnok megye, vagy az MKKP Csehszlovákia-Szovjetunió-NDK-Kuba szervezetekhez.

Sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudjuk, hogy jelöltünk  Jászberény központi szerepének megszüntetését tervezi és azért szeretné az uniós támogatásokból Jánoshidán építeni meg a Niagara-vízesés pontos mását, mert anyukája ott lakik és ő maga is sűrűn hazajár.

Kideríthetetlen az a pletyka is, hogy az új  jánoshidai űrközpontot azért hozzák létre, mert a csillagokat is nagyon szereti nézegetni.

Hivatalos főigérete a Második Jászkun Redemptio, ami a jászoknak örökös adómentességet jelent majd, valamint tengeralattjáró flotta tartási jogot a Zagyván. jász

Probléma még, hogy viszonylag kevés a falvakban a világsztár, ezért világhírű embert szerzünk minden jászsági falunak! Örökbefogadjuk az összes olyan hírességet, akik másnak nem kellenek. Ha elfogytak a halott hírességek, akkor kitalálunk majd nem létezőket és felterjesztjük őket fontos díjakra.

Az MKKP az általános közjó elfoglalása érdekében támogatja a paleo helyett a neoétkezést, ami szerint csak a legutóbbi évtizedekben megismert dolgokat lehet megenni, mint a levespor haribóval vagy a redbull fagyi.
A reform negatív hatásai ellen elsőként a Jászságban bevezetjük a vegán disznóvágásokat, majd a szokást hagyománytiszteletből elterjesztjük.
Most először osztjuk meg választóinkkal a vega kolbász receptjét. Íme:

Gyümölcsprésen lepréseljük a céklát, répát, almát.
A levet meg kell inni, a maradék darálékot összekeverni és kicsit befűszerezni.
Só, fokhagymasó meg ami még a kezünkbe kerül fűszerek.
A masszát klasszikus kézi kolbásztöltő berendezés segítségével betöltjük a műbélbe utána meg a sütőben kisütjük.

 

444Ne feledjük, hogy Jászberényben, ellenzéki szavazóként érdemes magunktól összefesteni  a saját házunkat és a járdánkat, ezzel segíthetünk megspórolni a fogdmegek fáradságát és szabadidejét.

Ha te is festenél négyszínt a járdádra vagy segítenél az MKKP és kampányában, keress minket nyugodtan!

CSATLAKOZZ

 

Kampánytej továbbosztás

kover

Alacsony költségvetésű kampányrendezvényt tartott VI-VII. kerületi jelöltünk, Döme Zsuzsanna Erzsébet Terézia.

A világ egyik csodája a kampányidőszakban történő ételosztás, ezt mi sajnos nem engedhetjük meg magunknak, de sikerült megoldani ingyen. Elfogadtuk a kormánypárti jelöltösre matricázott kampánytejet, átragasztottuk kutyapártosra és továbbosztottuk, immáron MKKP-s tejként.

 

27164747_853897951459787_5933286849372054480_o
Suzi újságírói kérdésre válaszolva elmondta, rég állt ennyire közel ilyen gazdag emberhez 

27368351_853897584793157_6336614001140855688_o

Reméljük, az akció sok szavazatot hoz. Ismét kiderült, nem is olyan bonyolult dolog a politika.

27356301_853899654792950_4057615767684949438_o

27355600_853899358126313_6285202065098617504_o 27164190_853897194793196_8790999170753222522_o

Természetesen ahogy eldurvult a rendezvény, elkezdtünk kampánysört is osztogatni.

27164199_853897624793153_5832760348325135606_o

Te is dönts a kutyapártos kampánypénzről!

csitt2

Mint már bizonyára hallottátok, megpályáztattuk a kampánypénzünket.
Szerencsére mi viccpárt vagyunk, ezért megengedhetjük magunknak, hogy értelmes dolgokra költsük a kampánypénzünket.
Jó hírünk van, annyi bölcs terv érkezett a Rózsa Sándor I. Népi Kampánypénz Tékozló Alap pályázatra, hogy tuti jobb lesz a világ!

Megosztjuk veletek a továbbjutókat, hogy örüljetek ti is mennyi nagyon sok jó ötlet érkezett mindenhonnan.

ITT LÁTHATJÁTOK ŐKET ÉS SZAVAZHATTOK!

Figyelem! A netes szavazás csak egy szempont a végső elbíráláskor!

A projekteket 2018. február 15-ig a kutyapárt működésére jellemző szempontok alapján bíráljuk el, mint hogy mennyire vicces, hasznos, szép, mekkora az önkéntes munka aránya és mekkora a realitása, hogy megvalósul. 

Hogy a pontszámok alapján kialakult lista első 53,102 projektjét vagy mindegyiket tudjuk- e finanszírozni attól függ, hogy mennyi aláírást gyűjtünk össze február 19 és március 5 között.

Ha nyugodtabb lennél akkor, ha nem csak rajtunk múlna az aláírások összegyűjtése, jelentkezz a kampánycsapatunkba!

Ha sikerül jó eredményt elérnünk a választáson, akkor azokat is tudjuk támogatni, akik a 2. fordulóban lemaradnak, a párttámogatás egy részét pedig továbbra is megpályáztatjuk majd!

3

Paizs Miklós-Az MKKP IV. kerületi jelöltje

MNmktkqTURBXy8wZTEyZjVhMDQxMWRlZWY3MTg3MTJlM2Q3YWNhNmFhNi5qcGVnkpUDAQLNAxPNAbqTBc0D5s0BhA

Paizs Miki a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje Budapest 11. választókerületében, Újpesten.

Mindent tud Újpestről. Az ezredforduló környékén fél évig hordta az újságot Újpest panelházas és kertes házas részein, fizetésért, de lelkesen, majd albérlő volt a kerületben. Érti az ott élőket.
Jelenleg a Földmérési és Távérzékelési Intézet távérzékelője és Sickratman.

Általános művészeti tevékenysége mellett neki köszönjük az októberi népszavazásra írt érvénytelen szavazást népszerűsítő MKKP dalt.

Miki egyik fontos követelése az MKKP-val szemben, hogy kapjon kiselefántot a IV. kerület. Az elefánt jöjjön magától, cserébe magára vállalja zenei képzésének megalapozását. Teljesítjük igéretét.
Az állat élőhelyének kialakítása amúgy sem jelent plusz költséget, már korábban beterveztük, hogy gyalogosbaráttá alakítjuk a Duna-partot.

újpestTrópusi Duna-part egészen Vácig!

További sportpolitikai és élelmiszeripari jelentőségű tervünk, hogy a helyi stadionok üres lelátóit teraszos művelés alá vonjuk. A focisták a fizetésük egy részét friss zöldségekben kapnák és szabadidejükben maguk is kertészkedhetnek a friss levegőn.

A kerület szégyenfoltját, az évek óta félkész Marina parkot építészeti oktatóparkként hasznosítjuk. Ez a fejlesztés nem igényel külön anyagi ráfordítást, a komplexumnak remek adottságai vannak az építész hallgatók képzéséhez. Jól megfigyelhető egy ház készítésének elkezdése, az elkövethető hibák az alapozásban, a szabálytalan vakolás.

Kezdeményezzük Újpest átnevezését Ópestre. Köztudott, hogy a megyeri révnél keltek át őseink a honfoglaláskor, tehát régóta fontos terület.
Az új Ópest befogadja majd a sokat üldözött óriásmecsetet, amit Murad pasa (aka Bem Apó) Mecsetnek nevezünk el.

Nem lesz olcsó, de alapvető Újpestnek, hogy legyen újra átjárható a Vaskapu a vizák számára!
A rehabilitált folyón ismét megnyílnak a vízaútvonalak és a Vízafogónál újra beindul az ívás.

tokhalaink_1679A vízafogás Újpest egyik legfontosabb látványossága lesz.

A merész tervek megvalósításához és a bezárt uszoda újranyitásához forráskeresésbe kezdünk. Elsősorban azt a 40-50 C fok közötti gyógyforrást szeretnénk megtalálni, ami nem igaz, hogy nincs ott az uszoda alatt!

Nyilvánvaló, hogy Paizs Miklós annyira ismeri a környéket és a helyi problémákat, hogy nem is szükséges a választókerületében tartózkodnia, hanem Pécsett fog kampányolni és ott képviseli a IV. kerületiek érdekeit. Például beindítja a turistaforgalmat Pécs felől ebbe az irányba is.
Újpest azonban soha nem juthat Barcelona sorsára, nem áraszthatják el annyira a pécsi turista tömegek, ezért csak fokozatosan szabad növelni vonzerejét, évente maximum 4-6 pécsivel.
Több Pécst Újpestre!

Szeretné megismerni? Szavazzon rá! Szeretne rá szavazni? Tegye meg! Szeretne tenni? Éppen passzivistákat keresünk!

CSATLAKOZZ

 

Ételosztás Szlovákiából Magyarországra

kover

Mostanában sokszor nem engedélyezték Magyarországon az ételosztásokat ellenzéki pártoknak és civil szervezeteknek. De sikerült megoldást találnunk, átmentünk Szlovákiába és onnan osztottunk hotdogot az esztergomiaknak.

0 1 2 3 4 5 7

A határon történő ételosztás azért is szerencsés volt, mert a Kétfarkú Kutya Pártnak nemcsak a határon belüli és a határon túli magyarok is fontosak, hanem a határon élők is.

Savköpő menyét – Kőbánya

sav

ph18Azt tapasztaltuk, hogy Magyarországon sokan arra a pártra szavaznak, amelyiktől leginkább félnek. A Kutyapárt kampánystratégiájának fontos eleme, hogy tőlünk féljenek a  legjobban.

Klári az MKKP 450 ezer tagot számláló savköpő menyét hadseregének egyik katonája.
A Kutyapártnak az évek során sikerült titkos földalatti laboratóriumaiban kifejlesztenie olyan savköpésre alkalmas menyéteket, amik bevethetők bármilyen nemzetközi konfliktusban, illetve politikai hatalomszerzésre is bárhol használhatók.

Klárit Kőbányán indítja jelöltként a párt, hiszen Budapest 9. számú egyéni választókerületében mutatkozott rá a legnagyobb lakossági igény és több ottani óvoda és rendelőintézet is jelezte, hogy szeretné felvenni a nevét.
A panelekben nagyobb testű katonaság elszállásolására amúgy sincs lehetőség, ezért kézenfekvő, hogy a kisigényű, de nagy harci teljesítményű savköpő menyétek képviseljék a helyieket.
A savköpő menyéteknek fűtött dobozocskákat helyezünk el a terekre, nagyobb csomópontokra, amiket a lakosság is használhat lábmelegítésre vagy egyéb hőigény esetén.
Ellátásukról maguk gondoskodnak, csak nagyobb csapatösszevonások idején fontos kikötözött tyúkokat és szárított halacskákat biztosítani számukra.

sav2Savazz menyéttel!

Kőbányát kedvezően érinti építkezési reformunk.
Szerintünk is túl magasak a 10 emeletes panelek, ezért az utolsó 4. emelet falait kicseréljük üvegbetonra, ezáltal élhetőbbek lesznek az emeleti lakások. További előnye, hogy átsüt rajta a nap, világosabb lesz az utcákon és végre látni is lehet majd a többi lakót, nem csak hallani. Az átalakított lakásokban csak üvegmenyétek járőrözhetnek.

okádJelöltünk több művészt megihletett. “A híres-neves savköpő menyét a zászlós az MKKP kötelékében.” Forrás: Okádék tetkók

FIGYELMEZTETÉS: Előre kérjük a választópolgárokat, ne adjanak hitelt a jelöltet ért vádaknak, melyek megkérdőjelezik hitelességét és görénynek nevezik Klárit. Szűkszavúan, de tételesen cáfoltuk politikai ellenfeleink minden állítását.

savazzunkmenyettel

Nem jön a busz? Csatlakozz az MKKP kampánycsapatához!

CSATLAKOZZ

Rózsa Regina- MKKP jelölt Győr

dogsavethequeen

dracaRózsa Regina az MKKP királynő jelöltje Győr- Moson-Sopron megye 2. számú országos egyéni választókerületében.

Érzékeny lelkű és igazságszerető. Származása által ezer szálon kötődik az országhoz, így Győrhöz is.

Reginát születésétől kezdve uralkodásra nevelték, az anyatejjel szívta magába az arisztokratikus műveltség minden elemét, mint a hazaszeretet, a bálozás és az integetés.

Integetése különösen kifinomult, ötvözi a XVI. századi walesi kisasszonyok és a legnagyobb keleti uralkodóházak jellegzetes kézmozdulatait.

A családi legenda alapján írt krónikák szerint a budai várban született és sosem tudta megszokni a bécsi udvar merev és szigorú rendjét. Tizenöt éves volt, amikor anyja egyik nővérének unokatestvére őt is magával vitte a császár nyári rezidenciájába Bad Ischlbe, ahol meggyőződött a monarchikus államforma előnyeiről. Tizenhét évesen már magyarul is oktatták.

regina ures2Részlet Regina családfájából

Jelenleg Budapesten él és nem zárkózik el az utca társadalmától sem. Hisz abban, hogy művészettel, sporttal és igazságos, kemény büntetésekkel a nép felemelhető.

Hatalomra kerülésünk után Győrben bevezetjük az udvari etikettet.  Regina a mérsékelt irányvonal híveként pusztán 30%-os meghajlást követel majd.

bowing

CSATLAKOZZ

Babinszki Péter – MKKP Békéscsaba

MKKP_FACEBOOK_COVER_BPeti_01

MKKP_ALAPPLAKAT_BPeti_02Babinszki Péter Békés megye 1. számú  választókerületének MKKP-s képviselőjelöltje.

Ritkán nevet, de pontosan érti annak fontosságát,  ezért  is csatlakozott a Magyar Kétfarkú Kutya Párthoz.

Hisz a rendszeres humor erejében. Ezt akarja felhasználni közéleti tevékenysége során.

Legfontosabb célja a megfelelő időben véghezvitt, közös, indokolt nevetés.

Kampánystratégiája alapján márciusig több alkalommal egy perces közös nevetéseket szervez, majd fokozatosan radikalizálódik és egy dramaturgiailag fontos ponton megbuktatja magát.

Az MKKP választási győzelme után megvalósítja programját és bevezeti Békés megyében a mindenre kiterjedő, azonnali javulást.

Békéscsabán nem lesz nehéz dolgunk, mások már átadták a felesleges, funkciótlan röhejes beruházások nagy részét, például az idevontatott kishajót, vagy a világ legrövidebb bicikliútját, ami mindössze 2 méteres.
A városból már elment a lakosság fele és bezártak a belvárosi üzletek, amitől nőtt a rend és a közbiztonság.

békéscsabaA békéscsabai gazdaság virágzik Európában

A város szökőkútjainak jelentősége óriási, segítségükkel sikerült megállítani a fiatalok elvándorlását. Hatásukra sokan visszatértek azok közül is, akik már elköltöztek. A többieket pedig  a környékbeli települések angol városokra nevezésével sikerült hazacsábítani.

békésA békéscsabai trükköt 2018-ban kiterjesztjük az egész országra

Így már csak annyi feladat maradt hatalomra kerülésünk esetén, hogy összefogjunk és nevetve megoldjunk mindent problémát.

Tegyünk közösen egy vidámabb, szebb Békéscsabáért/Kondorosért/Kétsopronyért/Csabaszabadiért/Újkígyósért/Szabadkígyósért/Csorvásért/Telekgerendásért/Gerendásért/Kétegyházáért!

CSATLAKOZZ

Juhász Veronika- Gorilla, az MKKP II. kerületi jelöltje

MKKP_FACEBOOK_COVER_Veronika_01

MKKP_FACEBOOK_PROFILKEP_Veronika_01Juhász Veronika az MKKP Gorillája, a Fás Szárú Növényekért Felelős Gorillakertészeti Minisztérium vezetője, a párt propaganda zenekarának tagja, Budapest 4. számú egyéni választókerületének képviselőjelöltje.
Ha valaki meglepődik ezen, viszonozza a rácsodálkozást!
Irányítása alatt csak Budapesten eddig 458 millió pénzfa került kiültetésre, tavaszra pedig mobil kampányfák tömeges ültetését készíti elő.

A Gorilla magyar, de nagyrészt külföldön szocializálódott és a külföldi magyarok munkájának elvételéből élt.
Időközben ráeszmélt tévelygése erkölcstelen voltára, ezért mostantól kizárólag a magyarországi politikusok munkáját kívánja elvenni.

veronA Gorilla fontos célja, hogy bejusson a Parlamentbe. 

Mi a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál hisszük, hogy a jó köztisztviselő a gyomlálási szokásairól ismerszik meg. Ezért elhatárolódunk a látványgyomlálóktól és támogatjuk a gorillakertészek közéleti szerepvállalását.

feher-tulipan1Veronika a rendőrséggel is jó kapcsolatot ápol.

A II. kerületben szépek a dombok és egész jó a levegő. Ezeket a jó adottságokat szeretnénk megosztani a többi kerülettel, esetleg külfölddel is.
A szép dombok panorámaexportra kiválóan alkalmasak, így új bevételi forrásként jelenhetnek meg az autonóm magyar világgazdasági piacon.
Ugyanígy szerveznünk a belvárosban, Ajkán és Tiszaújvárosban rendszeres hármashatár-hegyi jó levegő osztásokat is.

Problémákat tapasztaltunk viszont a helyi betegellátásában. Hatalomra kerülésünk után természetesen megvalósítjuk egészségügyi programunkat és megszüntetjük a betegségeket, addig pedig át kell nevezni a kórházakat például FC János Kórházra és máris ömleni fog a TAO pénz beléjük is.

janoskorhaz
Mivel külföldön minden jobb, ezért javasoljuk, hogy Magyarország is legyen külföld. Ehhez a külföldi jólétet okozó mentalitás elterjesztésén át vezet az út.
Használjunk például holland mondásokat magyar tükörfordításban, mint a “Minden hátránynak megvan az előnye”, vagy a “Ne örvendeztess meg mást egy döglött verébbel” . Ha mélységében megértjük ezeket a gondolatokat, hamarosan magasabb lesz a fizetésünk is.

A Gorilla Világbéke Program keretében Oxitocinrakéta-állomást tervezünk a Rózsadombra, ami napi tízezer tonna boldogsághormont képes egyenletesen teríteni a lakosság és a turisták részére.

Megállítjuk a Dunát! Így könnyebbé válik az átkelés a folyón, a hidakon nyugodtan lehet majd naphosszat partizni és a halászat is egyértelműsödik.

A péntek délutánt áttesszük hétfőre! Ezzel is támogatjuk az MKKP alapvető programpontját, miszerint “Ne kelljen dolgozni, de legyen pénz!”

A kölcsönös kulturális megtermékenyítés mellett a Gorilla alapvetően nacionalista szemléletű: azt szeretné, hogy itt és most legyen jó.

Szavazzatok rá, hiszen jól csak a Gorillájával lát az ember!

Követhetitek békeharcát a Gorilla facebook oldalán, az MKKP növény csoportban és ha jelentkeztek kampánycsapatunkhoz:
CSATLAKOZZ

Laczkó Kornél- MKKP Debrecen 1-es körzet

laczkokover
laczko_eltoroljuk a szesztilalmatFőleg újságíróként-riporterként dolgoztam Debrecenben az elmúlt 13 évben. Jelenleg akadályoztatva vagyok ebben a tevékenységben jó részt a Debreceni Önkormányzat által, így megválasztásomig Hollandiában próbálom bomlasztani a rendszert.
Debreceni újságíróként folyamatosan szapultam a fejlesztéseket, kritizáltam a városvezetést és a projektjeiket, általános letargiába taszítva ezzel a helyieket. Ideje, hogy ennek vége legyen! Ígérem, politikusként sokkal pozitívabban kommunikálok majd az állami beruházásokról, növelve az optimista hangulatot.
Ahogy tettem ezt korábban azoknál a debreceni városszépítő projekteknél, melyekhez nekem is közöm volt! A leglátványosabb ezek közül kétség kívül a belvárosi-mocsár kivitelezése volt, mely egy 2009-ben befulladt beruházás helyén létesült és 2011-ben szökkent szárba, majd István az időutazó jelöltünknek köszönhetően képeink is vannak arról, hogy 2117-ben érte el végleges formáját. Sajnos 2320-ban a ganümédesziek elleni háborúban megsemmisült, de 2511-re ismét gazdag ökoszisztéma alakult ki a területen.
mocsar
Nem csak mocsarat teremtünk, munkát is adunk!
A mocsár kialakulásához kicsit feltekerjük a debreceni terraformáló berendezéseket, hogy szubtrópusi éghajlatot teremtsünk, az összes aszfaltot felszedjük, hogy a sárosban könnyen, gyorsan és egyszerűen közlekedhessenek a debreceniek a mocsárjáróikkal. A szúnyogok miatt nem kell aggódni, oligarchánk Kállai-Tóth András épp most szerzett be több ezer szúnyogirtó berendezést, azon túl hogy bőkezű támogatónk befektetése így hamar megtérül, több ezer debreceninek is munkát tud majd adni!
mocsarasnagytemplom
Szavazzon rám! Nagyon szeretnék végre a fasz másik oldalára kerülni és kérdezés helyett inkább mindig csak visszakérdezni!
Programom nagy volumenű és összetett!
Eltörlöm az időszakos és lokális szesztilalmat!
A részegeket egyenlő mértékben szétosztom a város egész területén, hogy a külvárosi kocsmárosok is gazdagodhassanak belőlük! Hétvégenként a város más-más pontján helyezem ki a felfújható bulinegyedet, hogy a belvárosban lakók végre pihenhessenek.
Ehhez kapcsolódva a tűzoltó-laktanyát és a mentőállomást is szétosztom a különböző városrészek között, hogy mindenhova jusson eset- és szerkocsi, így minél rövidebb legyen a vonulása idő, hogy a túlságosan ittas személyeknek mindenhol ugyanannyit kelljen várniuk a járműre ami elviszi őket a detoxikálóba, vagy ha úgy adódik a tűzoltók hamar kitudják szabadítani a postaládába szorult fejű, vagy kukába hajtogatott részegeket. Természetesen a mentők szívbetegekhez és szülő nőkhöz, a tűzoltók egyszerű karácsonyfa és lakástüzekhez is kivonulhatnak ha akarnak.
Megépíttetem végre a görkorcsolya-stadiont közvetlenül a fedett gördeszka pálya, a bmx park és két új stadion mellé!
laczko_gorkorcsolyastadion laczko_visszamocsarasitjuk

Pesti Vendel – az MKKP szekszárdi jelöltje

jeloltposztkover

Pesti Vendel humanoid, törzsgyökeres szekszárdi, több évtizede elkötelezett MKKP passzivista, mostanában lokálpatrióta.
Nem unja még a politikát, most kezdi el.

kep3
szekszárdi négyszínfestés

Helyi specialitás, hogy az elkerülő út jelentős szakasza a városon át halad. Ezt viszonylag egyszerű lenne megoldani, de mi inkább bővítenénk a hasonló közlekedési megoldások körét. Például a bekötő utak nem Szekszárdra, hanem Makóra vezetnek majd, a körforgalmak háromszög alakúak lesznek.

A megvalósult bicikliút mintájára az új orvosi rendelőket is pusztán felfestéssel jelöljük.

Sajnos nincs a városnak  Duna partja, pedig nagyon közel van a Duna légvonalba és híd is van hozzá. Régi álmot teljesítünk a folyó elterelésével, így a Gemenci tájvédelmi körzeten sem folyna keresztül és Bács-Kiskun megye is kaphatna területeket, mert a Duna mint tudjuk határfolyó.

19955838_1395542870482906_652635209103570180_oA helyi újság szép, színes fotója a történtekről

Tervezünk a koszos szobrok lemosását és további szoborállításokat is. Elsőként Nagy Istvánnak, a legnagyobb politikusunknak állítanánk egy kisebb szobrot a belvárosban. Hogy ne kelljen a későbbiekben takarítani, piszokból építjük.

Már eddig is nagyon sok virágot elültettünk a város közterületein, ezt tovább folytatjuk, de mostantól kampánycéllal, ezért mostantól csak a passzivisták ásogatnak és ültetnek, Pesti Vendel csak sajtófigyelem esetén, a virágágyások átadásakor jelenik meg.

A helyieknek ingyen lesz a Szekszárdi Kétfarkos bor!

kétfarkos
A parafa dugó hiány miatt bevezetjük, a dugót, mint fizetőeszközt.

helyiujsagfejjellefeleA helyi újság fejjel lefelé

Az MKKP pécsi jelöltjei: egy Komloszaurusz és Nagy Richárd

festes
csongorplakatA Komloszaurusz indul az MKKP egyik jelöltjeként Pécsett és Komlón, aki az MKKP legrégibb jelöltje; évmilliók óta vár arra, hogy segíthessen az embereknek.
Bármikor tud bányászni. A Csillesor felújított szerelvényeiből libegőt építene Komló és Orfű közé Pécs érintésével, és a rezsi megszüntetésével tenné olcsóbbá Komló eladhatatlan lakásait. Célja, hogy ne legyen kivéve Komló!
Állítása szerint képes átváltozni emberré, olyankor nagyon hasonlít az egyik passzivistánkra, aki bár vegetáriánus és furcsa hogy zenél, mégis át tud változni Komloszaurusszá.

A másik pécsi jelöltünk Nagy Richárd. Reformjavaslatai és szállóigévé vált bölcsességei mindent elmondanak róla. Hiszi és vallja, hogy a múlt idő jele bármi lehet.

ricsiweb4 ricsiweb3 ricsiweb2 ricsiweb1

Pécs a négyszín kísérletek egyik fő bázisa, ahol a pártelnökség is rendőrségre került.

A Közterületfenntartó egyébként hamarosan befejezi a Jókai tér felújítását, így mindennemű figyelemfelkeltő akció felesleges.

Pécs városának fejlődését az MKKP más területeken is régóta nyomon követi. Mostanra számos fejlesztést megvalósítottunk.

A pécsi toronyházat áthelyeztük Dubaiba. A kontinenseket átívelő projekt problémamentesnek ígérkezik. A lakók többsége már áttért mohamedán hitre, gyermekeiket átírattuk a helyi iskolákba.

toronyhazdubaiban
Pécs emblematikus toronyháza Dubaiban. Európa Kulturális Fővárosa Program 2100. 

Elkészült a Komló-Perth átjáró és lett Ingyensörgyár.

ingyensorHamarosan befejezzük az Ingyensörgyár felújítását.

A felújítás befejezése után újraépítjük a magasházat kétszer 12.5 emeletben és évente átadunk 15 párakaput legalább a pogányi reptéren!

Majd országosan leegyszerűsítjük a helyesírási szótárat és rövidebb lesz az ABC!

Több Pécst!

Pécs kész van és 2100-ra még inkább készen lesz!

 

Heves megyei jelöltünk: Várady Zoltán kapitány

MKKP_FACEBOOK_COVER_VZOLI_05_vegleges

Várady Zoltán a Magyar Kétfarkú Kutyapárt hajóskapitánya, és Heves megye 1. Vk jelöltje. Már a gyermekkora óta vonzódott a vízhez.

Nem egri, meg nem heves megyei. Viszont amikor ősszel meglátogatta a Felcsúti Kétfarkas Bertalan Űrkozpont Egri Kihelyezett Kilövőállomását, az Eger patakhoz érvén megérezte a benne rejlő határtalan lehetőségeket.

A Felcsúti Kétfarkas Bertalan Űrközpont Egri Kihelyezett Kilövőállomásának a meglátogatása
A Felcsúti Kétfarkas Bertalan Űrközpont Egri Kihelyezett Kilövőállomásának a meglátogatása

Legénységével megtisztítja, kibővíti a patakot. Vonzóvá teszi azt a hevesi polgárok és a nemzetközi kereskedelem előtt. Ha Eger patakot megtisztul, a pozitív energia lefolyik a patakon, bele a Tisza tóba, onnan a Tiszába, Titelnél a Dunába. A tisztító erő innen visszacsorog a fő- és mellékágakon keresztül, és átmossa, feléleszti az egész országot. Példánk végig fog áramolni Magyarország, sőt Európa csövein, elhárítjuk a dugulásokat.

A víz tisztít, a víz életet ad, a víz bevételt hoz.

Biztos kézzel kormányozza Hevest a jövőbe. Megépül az Egri Nemzetközi Hajókikötő, és már egy éven belül tízezer konténerhajó indul Kínába. Így a vasutas importtal és hajós exporttal Egerből Európa egyik meghatározó, sőt, a legmeghatározóbb logisztikai központja épülhet. Öt intermodális, intergalaktikus csomóponttal teszünk pontot a végére, ezzel száztízezer munkahelyet teremtünk.

Az Egri Nemzetközi hajókikötő látványterve
Az Egri Nemzetközi hajókikötő látványterve

Szükség lesz legénységre és leányságra. Aki részt szeretne venni az expedícióban, csatlakozzon a Facebook oldalhoz illetve a MKKP Heves csoporthoz.

 

Igenis szükség van nagyon lassan megtérülő beruházásokra

171loops

Sokan meglepődtek és felháborodtak, mikor kiderült hogy 2700 év alatt fog megtérülni a Belgrád-Budapest vasútvonal felújítása. Ők teljesen félreértik a helyzetet. Ha valami lassan térül meg, az jó, hiszen ilyenkor nem csak pár évig érezhetjük úgy, hogy éppen most térül meg, hanem akár évezredekig.

Jó példa erre az egyiptomi piramisok, ahol még a mai napig jegyet szednek, hogy visszahozzák az árukat.

Földalatti napelemek. Megtérülési idő: 8300 év.
Mióta sikerült már fotont teleportálni, megnyílt az út a földalatti napelemek előtt. Ha kellő mélyre és elég nagyra építjük a napelem rendszerünket, akár több ezer év is eltelhet, mire megtérül.

Mesterséges vizi út a tengerek felett: 16 200 év.
Mesterséges vízi út, ami először Európát hálózza be, később a tengerek felett átvezetve más földrészeket is.

Cseppkőfarmok: 121 340 év
Cseppkőfarmokat minden magyar pincébe! Százezer év alatt termőre fordul, csak a házat kell mindig újraépíteni felette.

Magyarország szénnagyhatalommá tétele: 120 millió év
Az első lépésben mocsarakat és őserdőket telepítünk Magyarországra, aztán várunk 120 millió évet és meg is vagyunk.

A Nap lehűtése: 2 milliárd év
A nap kihűtesével könnyen megóvhatjuk bolygónkat a globalis felmelegedéstől.

 

 

Lezárult a kampánypénz pályázat első fordulója

fejlec

Nagyon sok szuper terv érkezett, az összes párt kampánypénze sem lenne rá elég, de szeretnénk ha minél több jó ötlet megvalósulna, ezért minden továbbjutóval felvesszük a kapcsolatot. 

A nyertes koncepciók január 1. után felkerülnek weboldalunkra a projekt címével, rövid leírással és egy képpel.  Ezekre lehet majd szavazni, aminek eredménye a 2. forduló pontozásába is beszámít.

A kidolgozott pályázatokat 2018. február 15-ig bíráljuk el. A nyertesekkel ezt követően kötünk szerződést.

Ekkor lesz végleges, hogy mit tudunk megvalósítani a továbbjutók közül.

A pontszámok alapján kialakul a végleges sorrend, ezután csak a kampánypénzünk összegén múlik, hogy a lista első 53,102 vagy mindegyik projektjét tudjuk- e finanszírozni.

Ha sikerül jó eredményt elérnünk a választáson, akkor azokat is tudjuk támogatni, akik a 2. fordulóban lemaradnak, a párttámogatás egy részét pedig továbbra is megpályáztatjuk majd!

Gyertek bulizni pénteken, jelöltjeinken mellett megünnepeljük a továbbjutásotok is!

Ha nyugodtabb lennél akkor, ha nem csak rajtunk múlna az aláírások összegyűjtése, jelentkezz a kampánycsapatunkba

Ha nem töltődne be a táblázat, akkor frissítsd az oldalt és be fog!
Vagy klikkelj ide.

Államot alapítottunk Kaposváron

kover

A kaposvári Cseri parkban épül laktanya a határőröknek, ami jó, mert 60 km-re van a határ, így határőreink biztonságban lehetnek és nehezebben tudnak elszökni az országból is. Meg amúgy is, itt volt ez a bosszantó park.

Na, de hogy mégse kelljen olyan meszire mennie annak, aki hazát akar védeni, alapítottunk egy államot a parkban.

A határon feszült a helyzet, de egyelőre nem történt atrocitás. A biztonság kedvéért 70 000 savköpő menyétet készenlétbe helyeztünk Kaposváron.

25510777_1536482369733288_90272802_oTóth Barnabás kaposvári lakos fenyőfadísznek álcázza magát

Államalapítás előtt sose felejtsük el kitöltenni a Gazdátlanító nyilatkozatot, ez esetleges későbbi jogi eljárásokban még fontos lehet.

Ennek kitöltése után meg is alapíthatjuk az államot.

Ezt érdemes felolvasni a szomszéd államot őrzőknek is.

25510921_1536478036400388_420319064_o

És hogy mire jó egy új állam? El is kezdhetjük árulni a letelepedési kötvényeket.

25520641_1536479409733584_1940653829_o

Bemutattuk Vas megyében induló jelöltjeinket

sajttajkover

Szürreális sajtótájékoztatón mutatta be helyi országgyűlési képviselőjelöltjeit a Magyar Kétfarkú Kutyapárt a szombathelyi Blokk Bárban.

25465860_10208447759591289_585427415_nMár maga a hely is megadta az alaphangulatot a feketére festett falaival és a plafonról lelógó karácsonyfával, pláne mikor felbukkant az igazi kétfarkú, aki az ajtóban fogadta a programra érkezőket.  Az MKKP passzivistái rusztikus hidegtállal kedveskedtek a közönségnek. Maga a menü is egészen szokatlan volt, az étlapra ugyanis „tószkenyér”, „margarinos tószkenyér”, „turistafelvágott”, „parizer” és disznósajt került fel. Elmondásuk szerint ezzel szerették volna a magyar kórházak és menzák romantikáját elővarázsolni.  Ígéretükhöz hűen ingyen sört és alkoholmentes pálinkát is felkínáltak.

25529831_10208447761231330_1860434131_n

Az esemény házibuli hangulatáról a helyi Sajtó gondoskodott azzal, hogy nem jöttek el. Bár ők nem tartják érdemesnek arra a pártot, hogy megjelenésükkel kitüntessék őket, szerencsére mások másképp vélekedtek, így  tök jó hangulat alakult ki a jelöltbemutató alatt. Passzivisták tömegei hallgatták a bemutatkozást és az ígéreteket.

25497415_10208447385461936_932124380_n

A bemutató moderátora  Endrődy Krisztián volt, aki brillírozott a szerepében. Bemutatta a kampánystábot:

Jelen volt az Elméleti Közpénz Átalakító és Szinonima Kutatócsoport alapítványi tagozat elnöke, megmutatta magát a Gyakorlati Közpénz Átalakító Metafórmorízáló Falubeli, Rokoni ,Egy Apától Származók Cégcsoport tagozat elnöke, bemutatkozott a Védd a Géneket és az Országot Viselkedéskutató és Állampolgárnevelő Egylet tagozat elnöke, valamint a Dolgozni,dolgozni,dolgozni ifjúsági tagozat vezetője.

25465751_10208447544065901_1326812773_n

Majd következtek maguk a jelöltek. Pontosabban Yoda kutya, Vas megye 2. országgyűlési választókerületének képviselőjelöltje nem tudott jelen lenni fontos elfoglaltságok miatt, ezért szóvivőjét, Szűcs Gábort küldte el, hogy képviselje a politikust. Mivel a Kétfarkú Kutya Pártnak nem fontos. Óriási taps közepette ismertette programját a jelölt francia bulldog., Yodushovics Yodushov, röviden Yoda. 3 hónapot szolgált Siófokon, majd áthelyezték Csepregre. Célja az emberek kedélyének javítása. Kiszagolja az olyan problémákat, amelyekre a kutya sem figyel oda és aztán nem jól oldja meg őket. Hiszen csak egy kutya. De elmondása szerint ehelyett rámutat arra, amit az emberek vaksága eltakar. A közönség tombol.

25465811_10208447544185904_328790303_n

Ezután következik az 1. választókerület, Szombathely jelöltje. Az MKKP és saját maga elmondása szerint Szombathely közepesen hosszú nevű város, ezért a leghosszabb nevű jelölt, Viszlay Zoltán Fülöpné Pavelkovits Petra Lívia indul a körzetben. Családalapítás előtt kultúrkocsmát vezetett, képzőművészkedett, újságot írt és néha olvasott. Jelenleg átlagosan szorgalmas háziasszony, a szülővárosért remegve aggódó anya, a megválasztásáig dolgozó nő. Programja harmonikusan egyesíti a szeretet-politikát, a szigorú következetességet és a szabadidő teljes hiányát. A programjában arról beszél, hogy vízből lesz a szombathelyi Víztorony, még vízi élőlényeket is telepítenek bele, megrendezné a SavaRio karnevált és bevezetné a heti hat szombatot.

IMGP6595

A lelkes beszédek végén a passzivisták konfettivel és trombitákkal ünnepeltek, és szuper buli kerekedett.

25463908_10208447384701917_156754341_n

Dr. Kállai-Tóth úr és strómanja: Terdik Roland (Debrecen)

money7

A világon egyedülálló politikai jelenséget figyelhetnek meg Debrecenben a Kétfarkú Kutya Párt szavazói: egy elképesztően sikeres üzletember nyíltan vállalja, hogy politikai strómant indít a 2018-as választásokon.

Terdik Roland a Kétfarkú Kutya Párt alapítótagja és képviselőjelöltje Hajdú-Bihar 3. számú választókerületében. Harmincnyolc éve, belharcok közepette vezeti egyre elhivatottabban a párt Jobb Felbontású Macskás GIFeket! tagozatát. De ez lényegtelen.
A lényeg: Terdik Roland szerint dr. Kállai-Tóth András iszonyúan jó arc.

színház
Önnek is lehet munkája!

Dr. Kállai-Tóth úr mindhárom debreceni Kétfarkú-jelölt legfőbb anyagi és erkölcsi támasza.
Civil. Agrármérnök. Térkő- és alapkőgyáros. Nagyonnagybirtokos.
Dr. Kállai-Tóth úr: a politikai házasságszédelgés hajdúsági kaszanovája. Az olajszőkítés alföldi Pablo Escobarja. A Hortobágy mindenkori fővadásza és Lorenzo Medicije.
Egy férfi, aki nem hagyja, hogy mások döntsenek helyette.
Dr. Kállai-Tóth úr: a Nagybetűs Oligarcha.

24785120_537316919954328_2468442264329317026_o
Dr. Kállai-Tóth úr élete nyitott könyv

Vállalkozásainak jövőjére gondolva dr. Kállai-Tóth úr annyi pénzt tett Terdik Rolandba egyetlen nap alatt, mint amennyi mindent Terdik Roland a hajdúsági választópolgárokért valaha is tett, amikor épp ráért. Tehát sokat.
Terdik Roland programja:
“1. Van nagyobb erdő a debreceni Nagyerdőnél. Ne hagyjuk! Dr. Kállai-Tóth fővadász úr fakitermelő vállalkozásai ennél többet érdemelnek. Például egy Nagyonnagyerdőt.

23926458_1957916657558147_4927414975984325293_o
“Vadászok, közben kivágatom” – kommentálta jelöltünk tervét dr. Kállai-Tóth úr

2. Van nagyobb templom a debreceni Nagytemplomnál. Tűrhetetlen! Dr. Kállai-Tóth úr építőipari érdekeltségei rászolgáltak már egy Nagyonnagytemplomra.
3. Van nagyobb magyarajkú város Debrecennél Budapesten kívül. Felháborító! Állítsuk meg Londont!
4. Száz kaszinót, ezeret! Legyen Debrecen a Hortobágy Las Vegasa! Ne szabjunk gátat dr. Kállai-Tóth úr kaszinóüzemeltetési terveinek!”

23754754_1952700778079735_6018733392699863102_n
Látványterv, háttérben a Nagyonnagytemplommal

“Terdig Donát azt akarja, hogy jó legyen. Támogatom törekvéseit” – nyilatkozott dr. Kállai-Tóth úr. “A magam részéről annyit tudok ígérni, hogy az általam gyártott alapkövek letételeit a kampány során alaposan megtekintem, kommentálom. A választási győzelem után addig gyarapodok, amíg el nem érem a vagyonosodás legfelső határát, ami valószínűleg nem létezik, de hátha. Ekkor örökre távozom az országból egy távoli vadászparadicsomba. Ígérem: el fogom felejteni, hogy honnan jöttem! És hogy miért szavazzál rám? Hát ne rám szavazzál, öcsém, hanem a csicska debreceni jelöltekre, Terdig Donátra, Kornél Lászlóra és Szabadi Bélára. Na, azé’ mondom.”

dr_kallai_kadar
1989 előtt Dr. Kállai-Tóth úr belülről bomlasztotta a rendszert

Itt a páratlan lehetőség: dr. Kállai-Tóth úr nem csak Terdik Roland, hanem akár az Ön oligarchája is lehet!
Most olcsón. Egyetlen szavazatért.
Ne beszéljünk mellé!
Kell Önnek pénz? Dr. Kállai-Tóth úr ad.
Szavazzon Terdik Rolandra!
terdik_roland_pénzes_plakát

Dr. Kállai-Tóth úr a Facebookon.

Jelöltünk, Terdik Roland a Központi Újság riportereként 2016-ban:

Elsöprő Kétfarkú-siker vidéken (Központi Újság)

Végre egy pártatlan riport a kampányról…
“Elsöprő Kétfarkú-siker vidéken” (Központi Újság)

Közzétette: Magyar Kétfarkú Kutya Párt – 2016. szeptember 12.

CSATLAKOZZ

Új irányok a grafikában sorozatunkban ma: Szombathely új logója

logocover

Most lehet jó szombathelyinek lenni! Az új stadion, a rezsicsökkentés, a szegények nemlétezése mellé új logót kapott a város.

621336_szombathely_arculati_logo

Bevalljuk, a Kétfarkú Kutya Párt szakértőinek is tetszik. Kicsit lehetne kevésbé stilizált. Nehezen felismerhető mind a metálvilla hátul, mind a cumisüveg jobb szélen, de a dolgozó fodrász is előtte. Viszont balszélen a szentjogar teljesen jó. a betűtípus lehetne comic sans, de ez se rossz.

Nem volt olcsó, de megcsináltuk.

25182471_539932303026123_4921080036962655735_o

És most komolyan, mennyire jellemző már a városra. Egy csomó ház van Szombathejen, szinte kivétel nélkül mindben van kanál, az összes szombatheji kis lurkónak van cumisüvege, egy csomóan járnak fodrászhoz és azért metálarcból is akad jópár. Minden benne van ami kell. Egyszerűen zseniális.

Ha érdekli az önkormányzatot, kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot.

És megkértük Pistikét is, hogy rajzoljon valamit.

25299564_10203860318464170_3270235256159922764_o

 

Szalai-Németh Máté, az MKKP győri jelöltje

19023315_1392820704144507_4290048921875680492_o

jpgSzalai-Németh Máté  27 éves győri lakos. Egyetemre járt, dolgozik, megházasodott.
A Kétfarkú Kutya Pártban a Győr-Moson-Sopron megyei ügyekért felel.

Jó vezető, a pártaktivitást is az időjáráshoz igazítja. Természetesen az időjárást pedig a pártaktivitáshoz. Jó időben felújításokat és lakosságvédő akciókat szervez, a hideg idő beálltával inkább az online és offline közösségépítésre helyezi majd a hangsúlyt: kampánycsapat építés a közösségi oldalakon, gyűlések, közös forralt borozás, ilyenek.

Kevesen tudják, hogy ő építette Győrt.

adyvárosSok baleset származott az adyvárosi tónál a nem egyértelmű tiltásból, ezért pontosítottuk a táblát! 

A város információs táblái elég rossz állapotban vannak, megkezdtük felújításukat. A munkálatok jelenleg már a Több tiszteletet Baross Gábornak! programmal összekötve folynak.
Tovább bővítjük az eddigi utca-nevek és róla elnevezett intézmények sorát. Lesz Baross Gábor Balett intézet és építünk még három Baross Gábor Mélygarázst!
A jelenleg névtelen Olimpia-történeti Kiállítás is vegye fel a Baross Gábor nevét!

18952527_1390242354402342_1396340624132695248_nA táblafelújítás 2. ütemében a naplementét is Baross Gáborról nevezzük el!

A kórház beteg-tájékoztató térképe szintén olvashatatlan mindkét bejáratnál, de erre nem is lesz szükség, mert betiltjuk a betegségeket! Nosztalgia kórházi projekt keretében munkaszüneti napokon természetesen az intézmény továbbra is látogatható. 

A közlekedési gondok csökkentésére mélygarázst építtetünk a városba érkező mélygarázsépítőknek!

Alternatív módon állunk a mélygarázsépítéshez: nem fát vágunk ki miatta, hanem épp hogy fákat ültetünk a tervezett beruházások helyére, melyek pár év alatt fellazítják a talajt, megspórolva ezzel az ásási költségek nagy részét.

A Győri Kekszet gyártsák újra Győrben, a Mars csokit újra a Marson! Az Audi vállalja át a gyártást és a terjesztést, legyen minden harmadik csomagolásban elrejtve egy ajándék A8-as!

20229284_1435373779889199_2251924798773311735_n


Páparengeteggé szenteltetjük a Püspökerdőt.

Új katakombákat ásunk a Dunakapu-tér alá. Ez alatt valószínűleg megsemmisítünk pár pótolhatatlan műemléket, szóval csak a szokásos.

A folyópartokon létrehozunk egy építési-terület élményparkot, ahol egyszerre lenne élvezhető a madárcsicsergés és a lépegető exkavátor hangjának andalító muzsikája.

A buszjáratokat tovább csökkentjük, helyette kiépítjük a Baross Gábor kisvasutat.

Kisvasutat építünk ki a Mészáros Lőrinc útra a Graboplast és a Fészek-áruház közé. Ha ezt egyesek kritizálják, akkor meghosszabbítjuk a Vidéki-buszvégállomásig, ha akkor is, akkor meg Abdáig.

Megszüntetjük a villamosmérnöki képzést, hiszen Győrben nincs is villamos.

Ingyenessé tesszük minden egyetemistának a vonatjegyet Bécsig, feltéve, ha vállalják, hogy retúrt vesznek.

A lakhatási problémák enyhítése érdekében a Marcal I. és Marcal II. lakótelepek épületeit
egymásra állítjuk, így rengeteg értékes telek lesz pár percre a Belvárosból és újabb turista
attrakcióval gazdagodik a város.

Minden MKKP-ra szavazó egyetemistának ajándék aláírást adunk fogyasztásiadat-módosítástanból. Ha nincs ilyen tantárgya, akkor most már van és átment.

Megígérjük, hogy a Rába és Duna nem önt ki többet! Ha mégis, akkor vizsgálatot indítunk és letagadjuk, hogy ilyesmit ígértünk volna.

Egy hatalmas világító csirkét teszünk a városháza elé! Bár inkább nem, az még tőlünk is fura lenne és amúgy sincs semmi értelme. 
CSATLAKOZZ

Soltész Szilvia, MKKP Csepel

sz
szilviplakatSoltész Szilvia Budapest 17. számú egyéni választókerületének, más néven Csepel és Soroksár kutyapárti képviselőjelöltje.
Egy éve kapcsolódott be a párt mindennapjaiba, miután az októberi népszavazáskor az Igen-t és a Nem-et is beikszelte. Ezután nem volt megállás. 
Gyűjtött aláírást, borítékolt, festett, szeméthegyet épített, földi kutya rezervátumot avatott, zuglói szemétfotelokat újított fel, lebonyolította a Kutya vizes vb-t és megszervezte az első MKKP sörjogát.
Megtapasztaltuk, hogy minden szélsőséges helyzetet azonnal és maradéktalanul megold.
A kertjéből való a Békemenetkor a Blahán lerakott alapfű, csillebérci táborunk legalitását nyugtatömbök vásárlásával biztosította egy zárva tartó nyomtatványboltból, az űrállomás avatóra pedig rakétát és infokommunikációs berendezéseket (antenna) szállított.  
De nem titkoljuk el hibáit sem: számtalanszor követett el négyszín bűnöket Kaposvártól a Nagyvárad térig és legalább huszonkilencszer ültetett illegálisan virágokat.
Legutóbb egy csepeli padot újított fel engedély nélkül. Természetesen ettől az akciójától is elhatárolódunk.
KESZCSEPELGIF
Mindezek ellenére tökéletes jelöltnek tartjuk. Mindent tud Csepelről és mióta hivatalos jelölt lett, a város is mindent tud róla, hiszen a napokban térfigyelő kamerát telepítettek a háza elé.
korrigálva

Csepeli képviselőjelöltünk virágot helyez el a hibásan felújított emléktábla emlékére állított emléktáblánál. 

Csepelen elsősorban a közlekedést, az egészségügyet, az oktatást helyezzük kampányunk középpontjába.

A Corvin csomópontnál átépítés után sincs megoldva a szállítmányozási vonat forgalom. Eddig. Mi  egy belvárosig húzódó felüljáróval semlegesítjük a problémát.  Ez nagyon fontos, hiszen tavasztól várhatóan nagy létszámú munkavállaló megy Csepelről a Parlamentbe reggelente dolgozni.

2003 óta nincs kórház Csepelen. A Jáhn Ferenc Kórházban viszont rengeteget kell várni a sürgősségin is, ezért jó ötletnek tartjuk a kempingezési lehetőség biztosítását a gyógyulni vágyók számára.

jfk A csepeli betegek blokkja a kórházkertben. 

Szent Imre teret 7 év alatt másodszor építik át. Először parkosították, most pedig a park helyére üzlethelyiségeket építenek. Az üzletek alatt gyorsan regenerálódik a talaj, jövőre terveink szerint megint kezdődhet a parkosítás.

179-es busz hétköznap csak fél óránként, hétvégén pedig egyáltalán nem jár. Ez a járat megy be a Csepel Művek területére és a régi kórházból kialakított rehabilitációs intézethez. Mi megszüntetjük a délutáni és a hétvégi munkát, valamint ezekben az időszakokban a betegségeket is, így nem fog hiányozni a járat.

A kerékpárút forgalmát még több szakaszon akadályozzuk, hogy izgalmasabb legyen a biciklizés az árusok és a betontömbök között.

Csepel-Csillagtelepen tervezzük megépíteni asztronauta képző központunkat, mert az utcanevek sokat segítenek a tanulóknak, hogy megjegyezzék a legfontosabb bolygókat.

Zámbó Jimmy emlékparkolót mindenképp nyitunk.

5

Csepelnek még soha nem volt nő az országgyűlési képviselője, éppen itt az ideje.
Csepeli vagy?
Szavazz rá, csatlakozz, kövesd, informáld, dicsérd, hírdesd és segítsd kampányát!

CSATLAKOZZ

Székesfehérvári jelöltjeink: Golubeff Róbert és Fenekes Roland

posztkover

robi_fehervarat24799610_778935685642978_7096143381707508276_o

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Golubeff Róbert a Magyar Kétfarkú Kutya Párt sport-légierejének vezérezredese. Sokoldalú, rengeteg végzettsége és több nyelvtudása is van. Létező és nem létező nyelveken egyaránt beszél. Gyakorló pilóta, ezért bármikor képes megfelelő távolságból szemlélni a problémákat.
Neki köszönhető többek között a Tudta? kampány hajrájában létesített Tököl és Tököl közötti légihíd és a kutyapárt égi reklámjai.

Fenekes Roland 21 éves székesfehérvári lakos. Képviseli az MKKP fenntartható korrupció programját, melynek lényege, hogy középhosszú távon minden állampolgár lefizethető lesz és a kenőpénzt leírhatja az adóból. Roland eltökélt a politikusi korrupció kiszélesítésében, az általános korrupció bevezetésében. Ő a korrupció minőségbiztosításáért folytatott küzdelem élharcosa is. 

goluAz MKKP sport légiereje bevetés közben.

A környék közlekedési dugóit emeletes utakkal orvosoljuk. A körforgalmakat függőleges körforgalmakká alakítjuk.
A Széchenyi aluljárót, ami a város legdurvább dugóinak okozója elítéljük és azonnal lecsukjuk.

Biztosítjuk a vasútállomásról induló buszok arányos késését, így azok a vonatok beérkezése után indulnak majd el és nem pár perccel előtte.

A Várkörút nehezen belátható zebráin már elterjedt az a szokás, hogy a gyerekek és 150 cm-nél alacsonyabbak magassarkú cipőben kelnek át a zebrán. 

szfvA beláthatatlan zebrák előtt táblák figyelmeztetnek a magasított gyalogos forgalomra.

Sok utcából egyáltalán nem látszik a közvilágítás problémája. Az igazságosság jegyében más környékeken a víz-, vagy a gázszolgáltatást szüneteltetjük majd. 

Végre megépítjük a városnak a fehér várat!

A várkerti koncerteket jövőre a környékbeli lakosság közreműködésével valósítjuk meg. A próbákat még hivatalos művészekkel tartjuk, az előadásokra azonban már megtanulják a lakók a darabokat, így költséghatékony és lokálpatrióta szempontból is megfelelő előadások születnek.

A szobrok áthelyezgetését nagyobb ütemben, hangsúlyosabban és mindenképpen több pénzből kell végezni. A szobrokra menetrendet teszünk, amin feltüntetjük melyik nap hol tekinthetőek meg.

A 81-es út bővítésére belátható időn belül nem lesz pénz, ezért tovább szűkítjük az utat, hogy ne férjenek el rajta az autók. Ezzel rengeteg balesettől óvhatjuk meg a helyi lakosokat.

És végül a legfontosabb ígéretünk: Kiderítjük, hogy van-e metró Fehérváron, mert a helyi közlekedési társaság átláthatatlan netes menetrendjéből még ez sem egyértelmű.

Fehérvárnak R betűs képviselőkre van szüksége, szavazzon Rolandra és Róbertre!
Ha segítenél a helyi kampányban, erre tessék.
CSATLAKOZZ

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt Jelöltbemutató, Madonnaátműtő Adományozó Szuperbulija

24879584_10155976690143293_2793317434564217565_o

Kihagyhatatlan.
Fellépnek a kevésbé izgulós MKKP jelöltek, valamint a
Besh o droM, a Bélaműhely, Sickratman Intimkártett, Énekelt versek: Erdős Virág, Kirschner Péter, Bakos Zita, Wahorn András és a Tapasztalt Ecsetek, Hot Dogz, Bobafett és a Soros Bérencek, Copy Con, Selecta Áfonya (PASO Soundsystem)

2017 december 22. 19.00 Gödör Klub 

Jegyek a helyszínen: 1500 ft-tól 15985967420 ft-ig

A facebook eseményt itt találjátok.

24580972_10210789931845429_1812969236_n

1 2 3 4 5