Horváth András, az MKKP belvárosi jelöltje

23380097_1705016679528750_2261301896901054148_n

Horváth Andrást indítjuk az V. kerületben, hogy ezzel is segítsük az ellenzék önmaga elleni harcát.

Andrást több éves castingolás után választottuk ki, mivel ő bizonyult a legrosszabb politikusnak.

A széndarab, akit egyébként indítottunk volna a kerületben, visszalép András javára.

Horváth András kötelezővé tenné a halálbüntetést és közösségi finanszírozásból rendezne olimpiát a kerületben.

 

Államosítsák a diákokat is!

21199772_1301767293302645_8695204163203026981_o

A szocialista oktatási rendszerért tüntettünk.

Aki tud még olvasni, az alább megteheti ezt a beszédekkel.

A mongol nagykövet feleségének beszéde:

Ez a felvonulás ideológiai életünk kiemelkedő eseménye,
jelentős segítség a tudományos haladás, a marxizmus-leninizmus propagandája, a párt- és állami munka minden területe számára!

Társadalmunk jövője a Párt és a fiatalság!

A kormánypárt az elmúlt években bátran feltárta a gazdaságban, az oktatásban, az állami és a párttevékenység különböző területein jelentkező hiányosságokat,
szakított az elavult elképzelésekkel,
határozottan félresöpört mindent, ami idejét múlta és fékezi előrehaladásunkat!

De az ifjúság zöme, különösen a fiatalabb korosztályok, akik a népi demokrácia nagy vívmányait ajándékként kapták, nem becsülik eléggé népünk áldozatos munkájának gyümölcseit!
A 89 után feléledt liberális elhajlás súlyos károkat okozott az ifjúság nevelésében.
Vannak, akik becsmérlik az oktatás újraállamosítását, sőt,
a liberális elhajlás által felélénkített új burzsoá áramlatok hatására
még mindig sok a fegyelmezetlen, tiszteletlen fiatal, akik zsebredugott kézzel, nyegle hangon tárgyalnak igazgatójukkal, művezetőjükkel vagy az idős munkásokkal
Nem hagyjuk! Nem hagyjuk!

De mit csináljunk????
Semmit mást nem kell tennünk, mint hagyni, sőt, követelni, hogy maga a kormánypárt tanítsa a fiatalokat az élet értelmére, a szocializmus igazságára!
Ennek jegyében zajlanak a reformok, ezért történnek az újítások az oktatásban, ezért nem engedhetjük, hogy szabadon választott tankönyvekből, gyanús, a párttól független igazgatók által irányított tantestületek mérgezzék gyermekeink értelmét!

Az újítások nem állnak le a központi tanmeneteknél!
Több általános iskolában már idén megkezdjük az új egyenáramú villamosgépek sorozatgyártását és január végére leszállítjuk a magnyitogorszki kohászok számára készült első gépeket!
A modern gépszalagok mellett tanítás után együtt foglaltoskodhat a tantestület, a diákság és a szülői munkaközösség,
hogy erősödjön, virágozzon a tanárok-diákok-iskolaigazgatók és kormányunk barátsága, és a Szovjetúnióval való együttműködése!

Ki az, akit nem érdekel a tudomány? Ki nem akar intelligens, művelt, szakképzett tagja lenni a magyar munkás és paraszttársadalomnak?
Ki nem tud annyi áldozatot hozni, hogy naponta akár kétszer is meglátogassa iskoláját, hogy a pillanatnyi tornaterem hiány ellenére is eleget tegyen a mindennapos testedzési kötelezettségnek?

Nem azért építünk szocialista társadalmat, mert van párt, aminek valahova vezetnie kell a népet, hanem fordítva: azért kell tovább erősíteni a Kormány egyeduralmát, mert ez biztosítja az emberek jobb életét, a haza és a nemzet virágzását!

21200749_1301767543302620_5185555888579667547_o

A nép annak alapján ítél, hogyan fejlődik a népgazdaság és a kultúra, mert életét az érinti legközvetlenebbül.
Az oktatás és az országos média államosításával végre eleven kultúréletet teremthetünk!
Sőt! A burzsoá és vallásellenes világháló betiltása után elérhető lesz az a cél is,
hogy mind többen keressék fel a 116 milliárd forintból,
Uniós támogatások nélkül
újjáépülő megyei Tanácsi könyvtárakat,
Ezek a modern tudás valódi közvetítői! Újra megtöltjük a polcokat ideológiai kiadványokkal, ipari, mezőgazdasági és unortodox közgazdasági szakkönyvekkel!

Ifjúságpolitika harcunk eredményeként megváltozik a felsőoktatás tartalma, a hallgatók származás szerinti összetétele is.
Fontos, hogy az egyetemi hallgatók 94 százaléka vallásos, kormányközeli származású legyen!
De a liberális elhajlás jelentős károkat okozott felsőoktatási intézményeinkben is.
Az egyetemi szervezeteknek is fel kell dolgozniuk a Központi Vezetőség határozatait, s mindent meg kell tenniük, hogy alaposan megvitassák és magukévá tegyék a központi ideológiát!

Ezt a folyamatot segíti
a kormányzati kapcsolatokkal nem rendelkező hallgatók tanulópárokba szervezése a politikus elitcsaládokból származó fiatalokkal,
akik végre pozitív hatást tudnak gyakorolni a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből kimaradt osztályidegenek csoporttársaikra.

Az állam és az egyházak egysége, fiatalok hazafias oktatása a záloga annak, hogy a párt még biztosabban, még sikeresebben haladjon a NER felépítésének útján. Ez foglalkoztassa most a hazáért tenni akarókat, ne a digitális tábla, vagy a nyelvtanár hiány!
Az önkormányzatoktól elvettük az iskolákat és az egyházaknak adtuk, akik ugyan háromszor akkora támogatásból, de képesek fenntartani az épületek és az oktatás színvonalát. Éppen emiatt tervezzük, hogy hamarosan az önkormányzatokat és a BKV-t is átadjuk az egyházaknak!

Természetesen figyelembe kell venni azt is, hogy az imperializmus legagresszívabb körei a történelmi fejlődés kerekének visszafordításáról szövögetnek terveket.
De más dolog ilyen fajta képtelen terveket szőni és megint egészen más, mennyire valósíthatók meg e tervek a jelen körülmények között,
tekintve, hogy a Szovjetunió létezése és fejlődésének egész története ragyogóan bebizonyította, e tervek légvárak, irreálisak!
Győztünk! Győzünk és győzni fogunk!

21272734_1876174019065616_7238162828585691709_o

Tichy Nép József beszéde:

Tisztelt elvtársak, tisztelt elvtársnők, tisztelt proletárok!
Azért gyűltünk ma össze ezen a helyen, hogy szomorúságunknak hangot adjunk.
2014-ben a magyarok a folytatásra szavaztak.
2014-ben a magyarok az ötös metróra szavaztak.
2014-ben a magyarok a nulla százalékos munkanélküliségre szavaztak.
Szomorúak vagyunk mert a bátortalan kezdés után még mindig nem hajtunk teljes gázzal rükvercben.
Elvárnánk hogy 2017-ben a gimnáziumi oktatás is önköltséges legyen.
Elvárnánk hogy 2017-ben a nemzteti együttműködésről szóló nyilatkozat a Lokál címlapjáról és a tankönyvek borítóiról köszöntsön minket.
Elvárnánk hogy 2017-ben a köztársasági elnök írástudatlan legyen.
Ebben a kilátástalannak tűnő sötétségben a Szabó Lőrinc általános iskola és gimnázium pislákoló láng, amely megvilágítja a helyes utat.
Bemutatja, hogy bárkiből lehet sikeres vezető. Bemutatja, hogy az elvhűség fontosabb az úgynevezett tapasztalatnál és a képzettségnél.
Bemutatja, hogy olyan vezető kell, aki nem veszik el a részletekben.
Bemutatja, hogy az orosznak igenis van helye az angol-magyar kéttannyelvű iskolákban, ahogy a kézművesség is köztudottan fejleszti az angol nyelvi készségekért fontos agyterületeket.
Mint idősügyi tanácsadó híve az élethosszig tartó középiskolai tanulmányoknak.
Ahhoz hogy a tantervet kiterjesszük az országra, az alábbi javaslatokkal élünk:
• A hagyományos oktatásból a forrásokat kérjük átcsoportosítani a futballakadémiákba.
• A politikai háttér, ismerősi kör legyen pályázati kritérium.
• Amire az emberek vágynak, úgyis megveszik maguknak, a közpénzt az egyéb célokra kérjük felhasználni.
• Kérjük, hogy a lapos föld elméletet, a humorális biológiát az általános iskolában oktassák, és az orgon vagy a tetán se maradjon ki a tantervből.
• A szülői értekezlet legyen végre egyirányú kommunikáció.
• Ne hagyjuk, hogy a pisa-i bürokraták döntsenek a gyerekeink ismereteiről.

21246320_1876175022398849_4180697074799802772_o

Klebersburg Csaba beszéde:

Tisztelt honfitársaim, kedves kollégáim, eurázsiai magyarok!
Engedjétek meg, hogy pár szóban külön is üdvözöljem példaképemet, aki már eddig is oly sokat tett hazánkért, hogy most hallgassuk meg a himnuszt.
Miniszterelnök Úr! Köszönöm, hogy lehetőségem van elmondani ezt a pár szót és ígérem, hogy továbbra is azt tesztem, amit mondanak nekem, anélkül, hogy gondolkodnék, vagy megkérdezném azoktól, akik értenek hozzá.
Óriási eredmény, hogy Közép-Európában a környező országok kivételével Magyarország fordítja a legtöbbet az oktatásra!
Ezzel Magyarországon továbbra is az első helyen van Magyarország. Az oktatásra költött pénz már majdnem 80%-át az oktatásra költjük!
Végre kiszámítható és stabil lett az oktatás, amelyet tovább egyszerűsítünk.
Több mint 500 iskolát felújítottunk, további 1000 iskolának még az ajtaját is befalazzuk a következő 5 éves tervünkben.
Nem lesz gond többé a diákok iskolába járása, mert köztanul programot indítunk. Azok a gyerekek, aki nem jutnak el iskolába, otthon is olvashatják Bayer Zsolt irodalomtankönyvét vagy Semjén Zsolt “Hogyan vadásszunk evés közben?” című felejthetetlen művét.
A köztanul programban otthon maradó diákok később ingyenesen maradhatnak otthon, amíg ezt nem sikerül a költségvetésből megoldani, addig az állmosított szülők havonta 20 000 Ft-ot, a nem állami munkavállalók alig több mint 50 000 Ft-ot fizetnek iskolába nem járó gyerekeik után.
A köztanul program egy átmeneti időszakot jelent csak, mert a tankötelezettségi életkort első hullámban 12 évre, majd több lépcsőben 7 illetve 2 évre csökkentjük, majd az anyáknak sem kell anyaságuk előtt mindenféle hülyeségeket tanulni!
Magyar tudósok kimutatták, hogy a legtöbb gyermek iskolásként próbálja ki az alkoholt és a kemény drogok előszobájaként ismert és rettegett kannabiszt. Ha az évszázad végére sikerülhet betiltani az iskolákat, a gyermekek nem kerülhetnek rossz társaságba, nem kerül veszélybe a jövőjük.
A kormányunk felismerte, hogy rendkívül fontos a technológia szerepe az oktatásban.
A történelemórákon az M1 híradók vetítésével interaktívvá tesszük az órákat, a gyerekek közben kérdéseket foglamazhatnak meg, amit a szünetben közösen lehúznak a WC-n.
A világ egyre gyorsabban halad, de a matematikában évtizedek óta ugyanazokat a dolgokat tanítják. Ezt nem engedhetjük meg! Hiszen már kitalálták a számológépeket! Igy a matematika tanítást kivezetjük végre.
Nem mehetünk el szó nélkül a kémiaoktatás megújítása mellett. A kémiát leegyszerűsítjük, csak az egyszerűbb maró savak előállítását kell majd ismerni, illetve a csípőspaprika és a fokhagyma reakcióját a zsírokkal.
A fizikaórákat fifikaoktatásra cseréljük, ahol az érvek ügyes kikerülését, az észrevétlen hazudozást, az elvtelen ígérgetést tudják magukévá tenni a diákok ahelyett, hogy soha nem használt képletekkel és a világ működésének egyházellenes tanaival tömnénk tele a fejüket!
Biológiáról még nem beszéltem, de minek is. A városokban hosszabb távon megszüntetjük a növényeket, a falvakat pedig a városokba telepítjük. Az állatokkal meg úgysem foglalkozik senki.
A sport és az ezoterikus szittya tanokba vetett hit a jövőnk két legfontosabb alappillére. A mai világban kiválóan tudnak boldogulni azok a gyerekek, aki sokáig tudnak hátrafelé nyilazni és le tudják írni településük nevét rovásírással.
A megfelelő erkölcsi és hitbéli nevelés az alapja annak, hogy képesek legyenek a gyermekek megkülönböztetni a szemet szemért, fogat fogért alapelv mentén a bevándorló terroristákat a migráns terroristáktól.
Az informatika olyan gyorsan fejlődik, hogy kár bármit is tanítani ezzel kapcsolatban, hiszen az azonnal elavulttá válik. Egyetlen esélye akkor van a gyermeknek, ha a mindennapi testnevelés órák miatt gyorsan tud futni a fejlődés után és ügyesen leüti azokat a társait, akik okoskodnak.

Közép hosszú távon további reformok várhatóak! A testnevelés órákba integráljuk az összes többi tárgyat, igy a rossz állapotú tantermek helyett a legközelebbi futballstadionban tanulhatnak a diákok. A meccseken Trianonozásért történelemből két ötös, mocskos négerezésért három, menj vissza afrikába te majom bekiabálásért földrajzból két ötöst kaphatnak a lurkók. Ukrán-magyar focimeccsen “Erdély újra a miénk lesz” bekiabálásért évet kell ismételnie a gyermekeknek és ingyenes Echo TV előfizetést kap, ugyanakkor ha ezt Magyar-román focimeccsen teszi meg, automatikus felvételt nyer a Zrínyi Miklós államvédelmi és korrupciótehcnikai egyetemre.
A lombikbébi programban született gyermekeket is elkülönített iskolákban kell tanítani, hiszen ki szeretné, hogy gyermekei olyan iskolákba járjanak, ahol egy csomó halott, meggyilkolt testvérrel terhelt gyermek fertőzi meg a hittanórák kedélyes légkörét? Számukra javító-nevelőintézeteket hozunk létre a belügyminisztérium alapítványa segítségével, hogy megfelelő felkészítés után az orosz hadsegereg megbecsült katonái lehessenek.
A kompetenciaméréseknek továbbra sem hiszünk, hiszen ki az, aki érti egyáltalán ezt a szót?
A tankönyvek azonban örökké ingyenesek lesznek, és sikerült kifejleszteni azt a technológiát, hogy a könyveket csak 200 Ft-os érme bedobásával lehessen kinyitni, ezzel is támogatva jövőnk generációjának sportrendezvényeit: az így összegyűlt összegből az MNB további vidéki kastélyokat tesz alkalmassá nemzeti sport- és vadászrendezvények lebonyolítására.
Ahogyan Semjén Zsolt is hangsúlyozta: a magyar kormány segíteni próbálja az oktatást,de ha az nem sikerül, az nem a mi hibánk. Ahhoz az oktatásnak is akarnia kellene a változást. Ha nem, hát nem!
Bár nincs sok közük a témához, de a pedagógusokról is ejtsünk pár szót!
Jövedelmüket folyamatosan emeljük. Kormányzásunk 50. évfordulóján 10%-al, 100. évfordulónkon pedig további 50%-al emeljük a béreket.
Az adminisztrációs terhek csökkentése érdekében este 8-12 óráig a tanárok éjszakai áramtarifával használhatják a tanárikban a villanyt.
A tanárképző főiskolákon pedig szintén bevezetjük a napi 2 kötelező testnevelésórát, hiszen bírni kell a gyűrődést, én is szülő vagyok, én már csak tudom (nevetés, taps.)
Köszönöm a figyelmet, kezünkben a jövő, nehogy kiadjuk valakinek!

21246422_1876175149065503_7952063911361075639_o

Rákosi Erika beszéde:

1945 áprilisában a dicső szovjet csapatok felszabadították ………………AZ OKTATÁST!

De a burzsoá imperialista ármány azóta sem alszik, újra és újra megpróbálja megszállni az iskoláinkat!

Ránk erőlteti kozmopolita, klerikális, erkölcstelenségben fetrengő, az internacionalizmus szellemétől idegen fertőjét és nem átall két tannyelvű gimnáziumokat idetelepíteni!

Pártunk és kormányunk sosem alszik és proletár éberséggel kivédte a veszélyt, dicső felszabadítónk nyelvét a munkásmozgalom narancs ütőeréből magába szívó igazgatókat nevez ki a hanyatló kapitalizmus ilyen bástyáinak élére!

Aprócska győzelmek ezek az oktatás nagy csatájában, de már tervezzük, hogy az újranyitott állami átnevelőtáborokban a hippi slágerek helyett hazafias dalokat fognak énekelni az iskolarendszerből 16 évesen kilépni nem hajlandó, megrögzött diákok!

Kívánjuk, hogy megvilágosodott elméjük harsogó tiszta hangja visszhangozzon az imperialistáktól hemzsegő Atlanti óceán mindkét partján, hogy az ottani elnyomott proletárok az ötágú narancs csillag ragyogó fényében ébredjenek osztályöntudatra és kormánypártunk dicső hajnalára!

21273355_1876174332398918_6657979920770642539_o

Várady Tamás, MKKP asztronauta- és közoktatási referens beszéde:

Hölgyeim és uraim, kedves diákok,

A pihentető és tartalmas vakációról visszatérve új kihívásoknak nézünk elébe. Engedjék meg hogy röviden áttekintsem a kerettanterv fejlesztését a 2018/2019-es tanévben.

Az európai úniós direktívákhoz igazodva központi témánk idén az esélyegyenlőség lesz. Minden iskolába járó fiút szeptembertől Almássy Bélának fognak hívni, és minden leányt szintén Almássy Bélának hívnak majd. Így teljesen mindegy hogy a névsor elejéről vagy végéről indul a feleltetés, mindenki azonos eséllyel kap karót. Egyszerűbb és hatékonyabb lesz a névsorolvasás és a hiányzások nyílvántartása, minden mulasztott óra minden Almássy Bélánál könyvelve lesz.

Az átlagosnál alacsonyabb diákoknak magassarkú cipőt, az átlagosnál magasabbaknál lábrövidítő műtétet fogunk alkalmazni. Így tornaórán se fog gondot okozni a sorbanállás, és egy mindenkit befogadó biztonságos teret fogunk alkotni a jövőbeli olimpikonjaink számára.

Fontos számunkra hogy a lexikális tudásról a kompetenciák és készségek fejlesztésére helyeződjön a hangsúly. Bevezetjük a szinkronírást, ahol olyan eleganciával és bravúrral fognak dolgozatot írni a diákok hogy észre sem lehet majd venni hogy ki másolt kiről. Ehhez az agyhullámok összehangolására lesz szükség, ezt napi ebéd utáni meditációval érjük el.

Fontos hogy az új nemzedék új kultúrákkal is találkozzon, hogy kimozduljunk a kályha mellől. Ennek érdekében intermodális csomópontot alakítunk ki Felcsúton, hogy az alcsúti arborétumban tett osztálykirándulás után minden Almássy Béla nevű tanulónk kisvasúttal egyenesen a felcsúti Kétfarkas Bertalan űrkozpontba jussanak, és űrkirándulást tehessenek a ganümédeszi cserkésztáborban. Nemzeti hamuba sült pogácsát kap mindenki, megelőzendő az első űrkilövésünk alkalmával történt ellátásbeli hiányosságokat.

Hajrá magyarország, hajrá diákok, a ti kezetekben van a jövőnk!

21200502_1876173809065637_2264412795045964480_o

Irsai Olivér, diák:

Sziasztok!
Én Irsai Olivér vagyok, végzős diák lennék egy szentendrei gimnáziumban, ha nem 5 éves angol szakra mentem volna. Igazából csak azért jöttem ide, hogy maximum 5 percben felsoroljak 15 okot amiért szeretem a magyar oktatást és köszönetet mondjak a Fidesznek illetve az MSZP-nek illetve tulajdonképpen bármelyik pártnak aki miatt ilyen korszerű és magas színvonalú oktatásban részesülhetek. Na de nem is szaporítom a szót, kezdjük.

1.) Szeretem, hogy 1 évvel tovább kell gimnáziumba járnom annak érdekében, hogy az iskola keretein belül megfelelően el tudjam sajátítani a világ legegyszerűbb nyelvét az angolt.

2.) Szeretem, hogy megmondják melyik könyvből tanulhatom a történelmet.

3.) Szeretem, hogy faktokkal együtt heti minimum 35-40 órám van, így egy átlagos napon reggel 8-tól du. 3-ig az iskolában vagyok.

4.) Szeretem, hogy humán beállítottságú diákként a tanulásra fordított időm nagy részét arra fordítom, hogy felzárkózzak kémiából és fizikából a bukás elkerülésének érdekében, így arra, hogy azzal foglalkozzak ami valójában érdekel nem marad sem időm, sem energiám.

5.) Szeretem, hogy a Magyarországon megszerzett érettségimmel különbözeti vizsgát kell tennem, hogy felvegyenek egy külföldi egyetemre. Szeretem, hogy külön felkészítésre kell majd járnom és ezt finanszíroznom, azért, hogy megtanuljam azokat az alap feltételeket amik egy külföldi egyetemre való felvételhez kellenek mert ezeket egy átlagos gimnáziumban nem oktatják.

6.) Szeretem, hogy bár 3 évet jártam informatika órára és érettségivel is rendelkezem a tantárgyból semmit nem tanítottak nekem pl. a programozásról, ami az egyik legfontosabb számítógépes készség lenne manapság emellett rendkívüli módon fejleszti a logikát és a probléma megoldó képességet.

7.) Szeretem, hogy évente lecserélődik a tanári kar mert képtelenek ennyi pénzből megélni és más munkát kell keresniük.

8.) Szeretem, hogy a tanáraim napi 3-4 óra papírmunka és adminisztráció mellett nem tudnak a diákokra és magára a tanításra elegendő energiát fordítani.

9.) Szeretem, hogy az egyébként rendkívül jól felszerelt iskolámban nem jut pénz WC papírra, krétára, táblafilcre, szivacsra, fénymásoló papírra. És szeretem, hogy nem is álmodhatunk arról, hogy esetleg mindenhova jusson egy interaktív tábla vagy projektor.

10.) Szeretem, hogy évente 35.000 forintért kell vennem tankönyveket amiket 1 évig használok mert a tananyag internetes formában soha az életben nem lesz elérhető és arra sincs lehetőség, hogy esetleg 1 tablettel / laptoppal amit mondjuk általános iskola felső tagozatában megkapnánk az államtól kihúzzuk gimnázium végéig.

11.) Szeretem, hogy tanulhatok erkölcstant és hittant, de a CEU-t meg be szeretnék tiltani.

12.) Szeretem, mert nincs lehetőség arra, hogy mondjuk ha fáradt az osztály, akkor azt mondja a tanár, hogy jó, akkor most csináljunk valamit, amit titeket érdekel, mert be kell fejezni az anyagot az érettségiig. Nem jut idő semmi másra, csak a száraz anyag leadására. Ez a fajta hozzáállás egyébként már annyira beivódott diáktársaimba, hogy amint kaptunk egy olyan irodalomtanárt aki progresszívebben és más módon állt hozzá a tananyaghoz (nagy szerencse, hogy vannak még ilyen tanáraink!) szinte azonnal le akarták váltani.

13.) Szeretem, hogy a Jó jegyek – Alvás – Szociális élet / hobbik *Szentháromságából* egyet muszáj vagyok kilőni mert valamelyikre biztos nem jut már időm.

14.) Szeretem, hogy kurvára nem készít fel az életre.

 15.) És végül szeretem, hogy ezzel kell most foglalkoznom. Szeretem, hogy tüntetésre kell járnom ahelyett, hogy tanulnék. Szeretem, hogy ez a szituáció nem zavarja az oktatáspolitikusokat. Szeretem, hogy 17 évesen jobban tudom mi kell a diákoknak mint akik a minisztériumban ülnek. Szeretem, hogy ennek a mai beszédemnek sem lesz kibaszottul semmi következménye és semmi nem fog változni mert amikor arra kerül a sor, hogy nem is tudom tüntessünk vagy tiltakozzunk vagy bojkottáljunk akkor párszázan vagyunk itt és mindenki más behúzza a fülét-farkát mert a valós következményektől félnek, de azért jó hangosan pofáznak utána arról, hogy milyen szar minden. Ezt szeretem!

Én Irsai Olivér voltam, Hajrá Magyarország, hajrá Fidesz!

21200527_1301767459969295_3711762553614466407_o

21248361_1301767289969312_2433504192661736071_o

21199757_1301767296635978_7462051230995343843_o

21246258_1301767373302637_6871423527070850009_o

Űrállomás avató fesztivál Felcsúton

18404185_10155268484303209_3601673604625318454_o
Az MKKP felcsúti űrállomásának átadása alkalmából kétnapos ottalvós fesztivált tartunk Felcsúton.
Sátrat hozzatok!
Program:
Aug 19.
13:00-Beszédek
14:00- Koncert: Buzi kisfiúk
15:00- Kétfarkas Bertalan űrállomás avató ünnepség
-néptánc
-beszédek
-Pataky Attila koncert
16:00- Koncert Kabin
17:30- Háromkapus focimeccs döntő
18:30- Űrszerepjáték eredményhirdetés
19:00- I. Összmagyar chemtrail, laposföld-hívő, dinoszauruszcsillagászati,űrgenetikai és rekolonizációs
összeesküvés elmélet kutató konferencia. (Weiner Tibor, Szemrád Nándor, Vidos Dániel, Hőss Klára, Keszthelyi Dániel)
20:00Koncert: Hot Dogz, az MKKP Hívatalos Propaganda zenekara
21:00- Foodfreak Anton: The show

image description

 
Aug 20.
13:00- Beszédek, bejelentkezések
13:30- Háromkapus futball rangadó a földönkívüli, a Földön belsejében lakó és a határon élő magyarok közt
15:00- Űrkilövés: asztronautáink kicsinyítése és fellövése
17:00- Krúbi
18:00- Űrvacsora
18:30- Űrszerepjáték eredményhirdetés
19:00- Remetemen
 
A két nap alatt folyamatosan:
Űrlény kiállítás és vásár, Űrszerepjáték, Kvidics, Háromkapus foci,
Időjárás-befolyásolási verseny, Chamtrail észlelési vetélkedő,
Időkapszula kilövés a múltba és az űrbe, teleportálási kísérlet
 
A BELÉPŐ NINCS, DE HOZZ MAGADDAL EGY PÁRNÁT!
Az űrlénynek öltözött vendégeknek és a többieknek a belépés ingyenes!
lgo1

I. Magyar Nemzetközi Kutyavizes Világbajnokság

psztkover

MKKP is megrendezi a saját Vizes VB-jét.
Az első magyar nemzetközi kutya vizes világbajnokságot.
Ez is nagyon olcsó lesz, csak drága.

Budapest, Városliget, augusztus 12. 13 óra

Itt tudtok jelentkezni: https://docs.google.com/forms/d/179YW-ZTmFtJ43tmDS17Hyzvkzpi-1uGc95N_FHqj9XY

Helyszín: A Vajdahunyad vára melletti hídnál, a Vajdahunyad sétány és a Paál László sétány kereszteződésénél.

helyszin

Az elnevezés mellett a verseny nemzetköziségét biztosítják résztvevő kutyafajták:
– német (juhász, vizsla)
– orosz (agár, őrkutya)
– angol (bulldog, véreb)
– francia (bulldog)
– román (kopó)
– kínai (kopaszkutya, pekingi palota)
– belga (juhász)
– máltai (selyem)
– amerikai (staffordshire terrier)
– cseh (farkas)
– tibeti (masztiff)
– magyar (agár, vizsla)
– és bármilyen közben bejegyzett külföldi fajta


A beruházások összértéke: 320 ezer forint, ami előreláthatólag csökkeni fog.
Az elkülönített összeg fedezi a Kutya vizes vb minden költségét, többek között 18 modern, minden nemzetközi és intergalaktikus szabványnak megfelelő sportmedence és a 6 wellnessmedence kialakítsát, két 5 csillagos kutyapanzió helikopter leszállópályával, hátha valaki tiszteletét teszi a kormány részéről is, és további kiszolgáló létesítmények megépítését, a szervezők, lebonyolítók, szaktanácsadók, és a közeli rokonság kiemelt díjazását és futja majd új kutyafajták kikísérletezésére is!
A versenyzők 3 kategóriában nevezhetnek: kis,- közepes- és nagytestű (vagy elhízott) kutyák
A verseny teljes idején orvosi felügyelet alatt lesznek a versenyzők az erre külön 230 ezer forintért építendő 6 szintes kórházban, ahol, többek között a dopping vizsgálatok is lesznek.
A Világbajnokság helyezettjei komoly díjazásban részesülnek.


Egyéni versenyszámok:
– Apportírozás a vízből időre
– Toronyugrás
– Szabadstílusú úszóverseny
– Pénzkeresés vízben
– Szőrzetszárító gyorsasági és hatékonysági verseny: mennyi idő alatt és mennyi vizet képes kirázni magából az eb. (Órával és mérleggel mérjük)
-Kétfarkúsági verseny: farokcsóválás videóelemzése dönt

Páros versenyszámok:
– Szinkronúszás: a vízben úszó a kutya és a szárazföldön mozgó gazdi közötti összhang kerül pontozásra
Csapatversenyek:
– Kutyavizilabda


A résztvevő sportolók és gazdáik dopping vizsgálata kötelező! A versenyszámok előtt a leadott mintákat szemrevételezéssel vizsgáljuk.
A nevezéseket kérjük leadni a fajta megjelölésével együtt: : https://docs.google.com/forms/d/179YW-ZTmFtJ43tmDS17Hyzvkzpi-1uGc95N_FHqj9XY
A nevezési díj összegéről még nem született döntés, de több mint valószínű a rendezőség fizeti.

Kisegítettük az eltévedt űrhajóst

20157779_2149207005305863_3045754016208197478_o

Tudjátok, van ez az űrhajós ott a posta előtt. Szabó Ottó szobrászművész alkotása. Az Index itt írt róla : http://index.hu/…/utbaigazitast_kero_urturista_szobrat_all…/
a Magyar Idők meg itt : http://magyaridok.hu/kult…/az-eltevedt-ember-szobra-1926439/ .

Nagyon megszerettük és sajnáljuk szegényt – láthatóan nem tudja , merre induljon, próbáltunk neki segíteni egy útjelző táblával, hogy megtalálja a célját. Gondoltuk délelőtt szeretne indulni, ezért már kora reggel nekiállltunk a munkának – de délután 3 óra felé, már csak a hült helyét találtuk – egyszerüen eltűnt a tábla. Vagy lehet, hogy csak a városgazdálkodás próbálta ilyen eszközzel is maradásra bírni a vendéget? Ezt már sohasem tudjuk meg, hisz szegény űrhajós némán és szomorúan réved maga elé…

20117030_2149206921972538_4024100561235844128_o 20117144_2148944378665459_2982292745238421453_o 20157290_2148944421998788_2980580730280435364_o 20157779_2149207005305863_3045754016208197478_o 20229462_2149206795305884_5169781255360474379_o

Baráti levelezésbe csöppentünk a Pancho Aréna igazgatójával

kover

Keressük Felcsúton a helyet az űrállomás átadóhoz, gondoltuk, megkérdezzük a Pancho Arénát is, mert bizonyos fejlesztések után alkalmasnak tűnne a rendezvényünkhöz. Kicsit félve írtunk nekik, de aztán happy end.

level1

Tárgy: ajánlattétel bekérése

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia
főigazgatója részére

Tisztelt Takács Mihály Úr!

Mint bizonyára értesült róla, folyó év augusztus 19-20-án kerül megrendezésre a felcsúti űrállomás átadója, a Kétfarkas Bertalan Űrközpont felavatása és próbajárat indítása a Ganümédeszre. Az ünnepélyes eseményre nagy számban várunk vendégeket az ország és a galaxis távoli pontjairól. Több lehetőség mellett az Önök ingatlanja is megfelelőnek tűnik rendezvényünk tekintetében.
Hogy űrállomásunk felügyelő bizottsága és szakmai tanácsadó testülete megalapozott döntést tudjon hozni a felcsúti bérbeveendő ingatlanok kiválasztása tárgyában, kérjük nyolc napon belül az alábbi pontok szerint részletezett árajánlatot megküldeni szíveskedjenek.

VIP páholy használata Elnökúr és vendégei részére

Nagy mennyiségű szotyi biztosítása, vagy saját, hozott szotyola kínálására hostessek biztosítása

Meleg idő esetén a pálya öntözőberendezésének igénybevétele hűtés céljára

Hideg ídő esetén éjszakai gyepfűtés alkalmazása

Véna vagy egyéb szkennerek használata az idegenek kiszűrése céljából

Biztonsági szolgálat biztosítása a fülükben ilyen izékkel

Kétfarkas Bertalan Űrközpont Részvénytársaság
Földi Előkészítő Bizottsága nevében
Kovács Gergely elnök sk
MKKP

És a válasz meg is jött egy hét alatt:

level2

Tisztelt Kovács Gergely Úr!

Örömmel értesültünk az Önök kezdeményezéséről, amellyel településünk eddig sem kis ismertségét, ezúton is tovább kívánják növelni. Tájékoztatásuk alapján, az Önök rendezvényének a galaxis távolabbi pontjaiba is híre megy, így úgy érezzük, hogy ezen rendkívüli lehetőséget nem hagyhatjuk ki!

Nagyszabású terveiknek mi semmiképpen nem szeretnénk gátat szabni, azonban a galaxisból nagy számban érkező vendégeik számára úgy látjuk, hogy a mi kis szerénynek mondható 4200 férőhelyes stadionunk nem tűnik elegendőnek. Bár nyilván az űrből is jól látható a Föld egyik legszebb Arénája, a Makovecz Imre által tervezett páratlan ékkő, amely bizonyára kiváló lehetőség lehetne, hogy a hely páratlan akusztikáját kihasználva, hangosítás nélkül hallják és értsék a meghívott vendégeik a földi vezetők és a vezető földönkívüliek szónoklatait.

Az ajánlatkérésüket ezért kérjük pontosítani szíveskedjenek, hogy együttműködő partnerei lehessünk programjuk lebonyolításában.

VIP páholy használata Elnök Úr és vendégei részére: 

Pontosítani kérnénk az Elnök Úr vendégeinek létszámát, külön megjelölve a Galaxisból érkező idegen lények számát, az ő érkezési módjukat, a szükséges szállás és egyéb igényeiket, továbbá a minden földi jóval történő ellátásuk érdekében az idegen lények esetleges étel-, illetve ital érzékenységét tételesen, vendégekre lebontva megjelölni szíveskedjenek.

Álló- vagy ülő fogadást szeretnének vendégeik számára biztosítani?

Továbbá érdeklődnénk a vendégeik-, különösen a galaxisból érkezők tekintetében a zenei ízlésükről.

Nagy mennyiségű szotyi biztosítása, vagy saját, hozott szotyola kínálására hostessek biztosítása:

Természetesen mindkettő megoldás lehetséges, azonban szükségünk lenne a pontos mennyiség megadására akár grammban, dekagrammban, kilóban, de amennyiben úgy látják, hogy a nagy számú földönkívüli vendégek miatt ez tonnában is szükséges, akkor kérjük ezt szintén az idegen lényekre tételesen lebontva adják meg számunkra. Természetesen egy bizonyos mennyiség megrendelése felett egyedi kedvezményeket biztosítunk. Egyben kérdésünk, hogy csak hámozott-, vagy héjában kicsit megpirított, akár enyhén sózott napraforgó mag is megfelelne-e vendégeik számára?

Meleg idő esetén a pálya öntözőberendezésének igénybevétele hűtés céljára:

Mint bizonyára Önök is értesültek róla, pályánkat jelenleg utánpótlás csapataink mellett két elsőosztályú labdarúgó klub is használja, a Puskás Akadémia FC, illetve a Videoton FC. Utóbbi csapat az UEFA Európa-liga mérkőzéseit is stadionunkban játsza, így pályánk igen komoly- és állandó terhelésnek van kitéve, amely miatt a pályára történő be- és rálépést szigorúan a mérkőzésekre vagyunk kénytelenek csökkenteni és korlátozni. Reményeink szerint megértik, hogy ezen döntésünk kizárólag a pálya állapotának védelmében született.

Hideg idő esetén éjszakai gyepfűtés alkalmazása:

Az időjárási előrejelzéseket folyamatosan figyelemmel kísérjük a pálya állagának megóvása érdekében is, így amennyiben rendezvényüket megzavarnák komolyabb augusztusi talajmenti fagyok, akkor azokra természetesen megoldást fogunk tudni biztosítani, hogy galaktikus vendégeik minél jobban érezhessék magukat.

Véna vagy egyéb szkennerek használata az idegenek kiszűrése céljából:

Stadionunkban ilyen vagy ehhez hasonló rendszer nem áll rendelkezésre, így a nem kívánatos vendégek kiszűrűséről Önöknek kell gondoskodniuk. Maximálisan megbízunk Önökben, hogy a rendezvényhez nem illő viselkedésű, kulturáltan szórakozni nem tudó földi- és galaxis utazókkal nem állnak kapcsolatban, így ilyen földi- vagy földönkívüli lények nem szerepelnek Elnök Úr meghívotti listáján. Amennyiben még is előfordulna ilyen személy, úgy az általa okozott valamennyi kárért Önöknek kell a teljes okozott kárösszegért helytállniuk!

Biztonsági szolgálat biztosítása a fülükben ilyen izékkel:

Biztonsági szolgálatra vonatkozó létszámot azok után tudunk összeállítani az Önök számára, amikor a pontosított vendég létszám rendelkezésünkre áll. Amennyiben szükséges, akkor az én fülembe is tudunk ilyen izét tenni, ha ez megnyugvássl tölti el Önöket!

Reményeink szerint mindenben partnerei tudunk lenni Önöknek, hiszen tudjuk: Kis lépés ez az embereknek, de nagy lépés a Kétfarkas Bertalan Űrkozpontnak!

 

Tisztelettel:

Takács Mihály

Főigazgató

Puskás Akadémia

Természetesen bizonyos dolgokat még pontosítani kellett, de rajta vagyunk.

level3

Kedves Mihály, Bence és Tamás!

Köszönjük válaszukat, örömmel hallom, hogy céljaink hasonlóak. A 4200 férőhely valóban nem tűnik elégségesnek, de amennyiben meg tudunk egyezni a részletekben, különös tekintettel a szotyira, akkor mi nyitottak vagyunk arra is, hogy további 6000 férőhellyel bővítjük a Pancho Arénát, természetesen Makovecz tervei alapján.

VIP páholy használata Elnök Úr és vendégei részére: 

Minden magyar ember képviselőjeként úgy látom, a Földön élő magyarok közül csak a családomnak és közelebbi barátaimnak szükséges helyet biztosítani a VIP szektorban. Ellenben a földönkívüli magyarok és a Föld belsejében élő magyarok részéről mintegy 10 000 főnyi vendéggel számolunk. Az űrlény küldöttség jelentős része értelemszerűen űrhajóval érkezik, jelenleg a galaxisban élő fajok pusztán 8 százaléka képes teleporttal közlelkedni. Ők, a legközelebbi teleportállomásról, ami az Örs Vezér téren található, vonattal közelítik majd meg a helyszínt. A tervezett felsővezeték szakadások miatt az ő esetükben félórás késéssel számolunk.

A speciális szállás- és étkezési igényekről pártunk gondoskodik, hiszen az érkező lények gyakorlatilag mindenre érzékenyek, csupán pár dologban lenne szükségünk a segítségükre. Kérjük, a felcsút határában legelésző tehéncsordát szállítsák át az Aréna mellé, továbbá 27 darab fotonbetáplálót helyezzenek el a stadion körül, egyenlő távolságban egymástól. Tovább kérjük, hogy 71 kg friss szpliceton-borgulárisz beszerzését a Szíriuszról.
Ülő- és fekvőfogadást 6300 főre szeretnénk.
A Földön kívül az egész univerzumban mindenki DJ Bobót hallgat, ezért ő fogja a talpalávalót szolgáltatni.

Nagy mennyiségű szotyi biztosítása, vagy saját, hozott szotyola kínálására hostessek biztosítása:

A mennyiségre való tekintettel tonnában adnánk meg a rendelt napraforgómag mennyiséget. Tehát pontosan 0,000000177 tonna szotyit kérünk. A hetedik szotyiszemet, kérjük fessék pirosra, a nyolcadikat pedig kékre. A szotyi legyen jól átsütve, 70 fokon 32 percig enyhe kőrisillat mellett. Mind a nyolc szemet külön tálon kérjük szervírozásra, masnikkal átkötve, medvetáncoltatással a háttérben. Mindenféleképpen eredeti erdélyi medvéket szeretnénk, nem ilyen gatyi osztrákot meg németet.
Csatolom a részletes listát a szotyifogalálsokról.

———————————————————————————————-
Szotyifoglalas_MKKP_2017_07_12_rovidlista.txt
Kovács Gergely 6db
egy fő szíriuszi gondolatolvasó gomba 1db
fél fő ganümédeszi tevetalpmajom 1db
fél fő holdkőzet-menyét 1db
———————————————————————————————
A file 3 példányban a gyöngyösi Kossuth könyvtárban iktatva.
———————————————————————————————

Meleg idő esetén a pálya öntözőberendezésének igénybevétele hűtés céljára:

Vendégink túlyomó többsége képes lebegni, így az öntözőrendszer hűtés céljára történő felhasználása nem járna a gyep állagának bárminemű romlásával.

Hideg idő esetén éjszakai gyepfűtés alkalmazása:
Jelezném, hogy mint az ismeretes, az űrállomás működésével járó anyagkibocsájtás alapvetően foga megváltoztatni a Váli-völgy időjárását, így csakúgy fel kell készülnünk augusztusi talajmenti fagyokra, mint a szeptemberi napduplázódásokra. Számításaink szerint, idén januárban különösen meleg lesz Felcsúton, ezért már intézkedtünk a helyben termelt hő csővezetéken keresztül történő átszállításáról a budapesti hajléktalanok számára. A számlát ennek költségeiről 15 napos határidővel postázzuk. Az ár a hő márciusi Felcsútra visszavezetésének költségét is tartalmazza.

Véna vagy egyéb szkennerek használata az idegenek kiszűrése céljából:
A különböző fajok közti társadalmi párbeszéd ünnepén természetesen nem fordulhat elő semmiféle kultúrálatlanság vagy durvaság. A belépőkapuknál a vendégek átvizsgálására már leszerződtünk hat fekete lyukkal, így a megfelelő szűrés biztosított. Attól sem kell tartanunk, hogy az Önök személyzetét érő kulturális sokk problémákat okozna, hiszen valamennyi alkalmazottjukat kéthetes ingyenes tanfolyamon készítjűk fel az űrlények olykor meglepő viselkedésmintáira.

Biztonsági szolgálat biztosítása a fülükben ilyen izékkel:
Be kell vallanom, nekünk leginkább az izék fontosak. A főbejáratnál és a menekülő útvonalak mellett 3000-3000 darab izé elhelyezését szeretnénk kérni. Külön megtiszteltetésnek vennénk, ha Ön is hordana egyet, ezzel is emelve az esemény fényét és biztonságát.

Nagy örömünkre szolgálna, persze csak amenyiben alkalom nyíilk rá, ha egy személyes bejárást alkalmával tisztázhatnánk a felmerült kérdéseket és a jövőben felmerülő válaszokat.

Köszönettel vegyes tisztelettel maradok,
Kovács Gergely
Magyar Kétfarkú Kutya Párt
Űrlétesítmény Bérlési Főhatóság
2-3 Nap Múlva Válaszoló Alcsoport.

 

Itt tartunk most, reméljük, lesz folytatás. Mindenesetre az igazgató urat felvettük tiszteletbeli MKKP-tagnak.

A fenntartható korrupcióért tüntettünk tegnap Felcsúton

tuntikover

Nemzetünk fővárosára tört rá tegnap a liberális csőcselék, ezért úgy éreztük, ismét ki kell állnunk kormányunk politikája, a korrupció mellett.

18556487_730377350478515_2428302461413027909_o

Nem a korrupcióval van baj, hanem azzal, hogy még mindig nem működik tökéletesen.

18556521_730376717145245_6417797957831959504_o

Megkezdtük a kutypártos pénz bevezetését. Egyelőre átmenetileg még érvényben van a hagyományos forint is, de fokozatosan kivezetjük, és fél év múlva már csak a kutyapártos forinttal lehet majd fizetni-lefizetni.

18558739_730379147145002_1008027152938896036_o

Jelentősen megnehezíti a tranzakciókat, hogy a korrupcióra költött pénzt még mindig nem lehet leírni az adóalapból.

18558772_730380173811566_7836750436050350095_o

Elhelyeztük a Felcsúton épülő űrállomás alapchipjét.

18558939_730376440478606_174896417869036389_o

Vagyis előre küldtük az űrbe.

18558963_730378847145032_8017550130893577459_o

Minderről tájékoztattuk a helyi lakosságot is.

hamarosan

Az űrállomás az előzetes számítások szerint hozzávetőlegesen 3 millió új munkahelyet teremt majd a térségben.

munkalehetoseg

Az MKKP-nek fontos az emberek véleménye, ezért nemzeti konzultációt kezdünk a korrupcióról.

18589123_730377140478536_3727775979224864758_o

A korrupciós pénzek elköltésének hatékonyságát jelentősen rontja, hogy még mindig nincs minőségbiztosítás a korrupcióra. Ha lefizetünk valakit, semmi garancia nincsen rá, hogy valóban meg is kapjuk a pénzünkért, amit szeretnénk.

18671423_730377720478478_102608048869258160_o

A Soros-egyetemen a legalapvetőbb szakok sem indultak be. Pusztulnia kell!

18595288_730379233811660_8670526160329778442_o

A Sörös az új Soros.

18595425_730378287145088_3787925800035501194_o

Külföldi újságírók is voltak a tüntetésen.

Alapvetően egyébként az a legnagyobb hiányosság jelenleg Magyarország a korrupcióval kapcsolatosan, hogy nem mindenki vehet részt benne. Demokratikus korrupcióra van szükség, melyből minden magyar és határontúli magyar egyenlő arányban részesülhet.

18620501_730380440478206_3849923973245144807_o 18620837_730379023811681_1397748943103282090_o

A vidéki Magyarország szépségei.

18623209_730377570478493_4966290428833500105_o

A helyi szolgáltatóipar és meglátta a lehetőséget a tüntetésben.

18623295_730378130478437_1047998949310738031_o

Így már minden érthető:

gazszerelo

Békemenet – videók

videokkover

Békemenetet tartott az 1 Millió Technikatanár A Kétfarkú Kutya Pártért független civil szervezet a kormányért, Oroszországért, és minden más ellen.

2orban

Az MKKP TV felvételei, vigyázat, playlist:

Tudósított a közszolgálati média is az eseményről.

—————————————————————————————————————————————

TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS

reklam

—————————————————————————————————————————————

Az esemény az Egymillió Technikatanár a Kétfarkú Kutya Pártért független civil szervezet szóvívőjének gyújtó hangú beszédével indult.

Sprotni beszéde.

Így vonult a tömeg a körúton.

Letettük a Rákóczi út közepére épülő stadion alapfüvét.

Az MKKP zuglói jelöltje, Tóth Imre tévedésből rossz eseményre jött. De mi annyira demokratikusak vagyunk, hogy engedtük őt is dalhoz jutni.

Végezetül pedig, hogy a tüntetés elérje célját, hadat üzentünk Brüsszelnek.

Átadták a Komló-Perth átjárót

kepcover

Elkészült a Komlót és a nyugat-ausztráliai Perth városában található Whiteman Parkot összekötő átjáró, így kutatóink mostantól bármikor tanulmányozhatják a déli égboltot.
A beruházás nagy lépés a csillagközi kapcsolataink kiépítését célzó programunk elindításában is.

kep2
Az interkontinentális átjáró komlói bejárata

ausztralErszényes kutyák a létesítménynek helyet adó ausztrál parkban

Az átadó ünnepségen nemcsak a hozzánk érkezett ganümédeszi szövetségeseinket láthattuk vendégül, hanem tiszteletét tette az átjáró másik végén található ausztrál csillagvizsgálónak helyet adó Whiteman Park küldöttsége is. Nagy örömünkre szolgált, hogy ausztrál barátaink magukkal hoztak néhány egyedet a nálunk méltán népszerű kutyafajta távoli rokonából, és megismerhettük végre a kenguruk legszebb és legbarátságosabb fajtáját, amely két erős faroknyúlványra támaszkodik, jelképezve a tántoríthatatlan barátságot, és azt a szilárd tudást és bizalmat, ami ezt a nagyszerű beruházást létrehozta.kep1

Megkérdeztük Tóth Imrét, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt zuglói jelöltjét, hogy mint legesélyesebb jelölt és a csillagászat lelkes támogatója, mit szól a létesítményhez, miután tősgyökeres debreceni lakosként saját csillagképet ígért Zuglónak az időközi önkormányzati választáson.

– Igen, változatlanul meg tudom ígérni, hogy saját csillagképet kap Zugló. Egyelőre csak a déli féltekén találtunk szabad helyet, ami Zuglóról pont nem látható, viszont a komlói átjáró remek lehetőség arra, hogy a zuglói lakosok láthassák ikonikus jelképüket! Természetesen a jobb elérhetőség kedvéért meghosszabbítjuk valamelyik kisvasutat Zuglón keresztül Komlóra – nyilatkozta a politikus.

17571983_1565680196784001_118641978_o

Nagy örömmel adunk számot arról is, hogy 2018-tól a brüsszeli bürokrácia ellenében is továbbfejleszthetjük majd létesítményünket. Ugyanis a Ganümédeszről érkezett csillagközi vendégeink ígérete szerint az általuk felajánlott technikai eszközök megérkeztével – a jelenlegi impozáns csigalépcső megtartásával – teleportállomást létesíthetünk majd. Megígérjük!

kep3

Fotó: 7300.hu

Dugóhúzó

dugocover

Megnyílt az első McStand Magyarországon!
Kitelepült a szolgáltatóipar, már egyórás filmeket is végig lehet nézni a csomópont területén épült autósmoziban!
Leggyorsabban úgy haladhat, ha átül az ön előtt várakozó autóba!

Készítettünk egy újságot az M0-s felhajtójánál állandósult dugóban várakozóknak a helyi dugó híreivel.
EBES-0177w

1000 példányt osztottunk ki, online pedig itt lehet elolvasni:

dugohuzo

Nyomtatható méretben pedig innen tudjátok letölteni.

EBES-0162w EBES-0176w EBES-0212w EBES-0236w EBES-0242w EBES-0258w EBES-0385-1w

Pécsi kalandok

tulszinescover

Voltunk a hétvégén Pécsen, hogy megbeszéljük az előző klubban történteket.

17016036_10154936314130340_8339734801881894884_o

Mindenki nagyon figyelt.

20170225_194431

Mikor legutóbb arra jártunk, készítettünk négyszínfestést.

4szinpecs

Amit a város szürkeségéért felelős Biokom nevű közhasznú valami sajnos lemosott.

biokomlemosta

Mi meg mehettünk a rendőrségre.

Mi természetesen kompromisszumkészek vagyunk, és próbáltunk alkalmazkodni a helyi igényekhez, úgyhogy kipróbáltuk a négyszürkefestést, egész jól néz ki amúgy.

festes

Reméljük, ezt már csak nem mossák le.

4szurke

Még talán azután sem, hogy a Jókai tér felújítása befejeződik.

amintajokai

Találtunk viszont további bosszantóan színes dolgokat a városban, amiket megpróbáltunk a helyükön kezelni, és figyelmeztettük a gyanútlan lakosságot.

tulszines

És természetesen, ha már ott voltunk, elindítottuk a legfontosabb helyi beruházásokat is.

ingyensor

Költséghatékonyak lehetnek az egymegállós metrók

metrocover

Közlekedéspolitikánk fontos eleme, hogy minden megyeszékhelyen és a 100 főnél kevesebb lakosú településeken metrót építünk.

Mi is tudjuk, hogy ez sok esetben felesleges, de az egymegállós metróvonalak ideális megoldást jelenthetnek és jól kiegészítik majd az épülő kötöttpályás teleporthálózatunkat.

A megállóba le lehet menni és fel lehet jönni belőle. Ugyanúgy lehet jegyet venni és lyukasztani. Ugyanakkor az az egy megálló is bármikor kigyulladhat, illetve beázhat. Szóval teljes metróélményt tud nyújtani.

Természetesen a beruházás ebben a formában jóval költséghatékonyabb is. Rengeteget spórolhatunk azon, hogy nem kell alagutat és síneket építeni és metrókocsikra se kell költeni.

metro A frissen átadott kaposvári metró

Oké, egyelőre kaktusz, de aztán jönnek a húsevő növények

kaktusz_nagykep

Oké, lehet, hogy mégse a Nyugati tér felújítása nem sikerült, mint ahogy hittük, mikor az üres ládák néztek ránk hülyén. Szóval ezekbe az izékbe nem nagyon volt növény.

alap

Ültettünk beléjük tujákat.

tujak

Azóta sajnos megette valaki a tujákat. Hetven fokon fél óráig párolva, majd kökényes szószban kirántva amúgy egész vállalható.

ures

Mindegy, felvesszük a harcot. Most jön a kaktusz.

kaktusz_total

Ha ezt is ellopják, húsevő növénybe tervezünk áramot vezetni.

Már majdnem voltunk az mtv-ben

sajtofeat

Nem akarok ezen nagyon pörögni, csak gondoltam érdekeségképpen megemlítem, mégis csak a ti pénzetekből van a közszolgálati televízió. Egyelőre a koreai médiafogyasztók többen tudnak rólunk, mint akik csak m1-et néznek.:)

Szóval kezd vicces lenne, hogy az m1-en nem lehet rólunk beszélni, itt van pár külföldi cikk/videó, majd még bővítjük a listát. Amiben segíthetnétek is, ha láttok rólunk külföldi anyagot, akkor plíz küldjétek a linket a [email protected]!

Euronews – Hungary prepares for anti-refugee referendum

Associated Press – Hungarian anti-migrant campaign picks up speed ahead of vote

EUObserver – Hungary’s satire party takes on migrant referendum

New York Times – Hungarian Anti-Migrant Campaign Picks Up Speed Ahead of Vote

Helsingin Sanomat – “Tiesitkö? Tavallinen unkarilainen näkee elämässään enemmän ufoja kuin siirtolaisia” – Unkarin kansanäänestys käynnisti kylttien sodan

Afton Bladet – Affischkrig inför val om flyktingar

Budapester Zeitung – „Etwas muss gegen den Hass getan werden”

Sputniknews – Hungary’s Migrant Quota Referendum Campaign Turns to Billboards War

Le Monde – Hongrie: des affiches pour parodier la campagne antimigrants du gouvernement

France Inter – Direction la Hongrie, où un parti satirique, “le parti hongrois du chien à deux queues” (MKKP), s’attaque au gouvernement de Viktor Orban.

TV Libertes – JOURNAL DU LUNDI 12 SEPTEMBRE 2016 : POLITIQUE / LES RÉPUBLICAINS DANS LA COURSE

Yonhap News – “난민보다 차라리 UFO 많이 볼 듯”…헝가리에 풍자 캠페인 등장

jtbc – 헝가리 법원, ‘꼬리 두 개 달린 개’ 정당 인정…등록 허가sajtofeat

Hu-Lala – «Question con, réponse con» : la réponse du MKKP à la campagne d’Orbán

Regard-Est – Hongrie: un référendum ou une démonstration de force du pouvoir? 

The Guardian – ‘They’ve brought evil out’: Hungary’s poll on migration divides a nation

La Informacion – Carteles en Hungría para parodiar campaña anti-inmigración del gobierno

el diario – ¿Es el humor la mejor arma contra la nueva ola de nacionalismo xenófobo en Europa?

Terra – Carteles en Hungría para parodiar campaña anti-inmigración del gobierno

Publico – “Sabia que” é a pergunta que faz mover a campanha do referendo da Hungria

Zoozsefváros

zoozsefvarosfeat

Új állatkertet adtak át Józsefvárosban.

A látogatók megismerkedhetnek a városrész egyedülálló, csodálatos faunájával. Olyan, egyébként ritkán látható fajokkal, mint például a csótány.

csotany

Vagy az élő galambból évszázadok során kifejlődött döglött galambbal.

doglottgalamb

Sokan elsőre szemétnek hihetik, pedig ő is érző lény, a rendkívül szapora városi rája.
raja

Sikerült pár példányt beszerezni ebből a végtelenül cuki kis víruskából is.
influenza

És A hangya. Október közepétől a mozikban.
hangya

Bud Spencer park avatás

budfeat

Átadtunk a Bud Spencer parkot Kaszásdűlőn.

Először a repteret akartuk átnevezni, hiszen ott csak a Spencert kéne a BUD mögé tenni, de ezzel sajnos meg kell várnunk, amíg mi leszünk a Kormány.

Találtunk viszont egy névtelen parkot a III. kerületben, úgyhogy ezt neveztük el Bud Spencerről. A fotók a parkavató bulin készültek, a videót a hvg csinálta.

budfb13640929_10207236747460090_2680246600234094480_o

jól sikerült az emléktömegverekedés

13640954_10207236753900251_7402016224650565169_o

a táblákat sajnos le kellett szednünk, mert nem volt rá engedély, de visszatesszük majd őket nemsokára

13653039_541407149381233_756334300517232434_o

lehetett készíteni pólót

13653405_10207236739939902_5490036091893796705_o

hiteles résztvevők

13653440_10207236723779498_8470484497032463208_o

nem volt pisztácia

13662184_541407489381199_6233845284933495082_o

valami csoda folytán kibírt legalább 50 pólót a stencil

13662195_10207236751580193_2034044192465268997_o

emléktömegverekedés, mint családi program

13662353_10207236748380113_5765663276780921190_o

emlékkidőlés

13667864_10207236726659570_5944246095341340739_o

tüntető fiatalok

13667929_10207236724779523_5638804717558513024_o 13667967_10207236721859450_5039731854073955970_o 13667985_10207236720659420_2067544978458512512_o

HuskyJoe volt a DJ

13668650_541407616047853_7069602914925553885_o

ez, remélem, szintén az emléktömegverekedés

13668821_1350086775006054_1711888760602624533_o

photo opportunity

13669270_541407486047866_5339438991215276503_o 13669273_10207236722059455_2217433297903099114_o

4371 fok volt

13679860_10207236734059755_8199026145785998345_o

hagymásbab, gondolkodtunk a hangyásbabon is, de végül elvetettük

13680123_10207236731579693_6452407818774057327_o

autentikus fogyasztási mód

13724866_10207236734219759_9072742554346673864_o 13735007_10207236756300311_4441339115870695072_o 13908821_10207236729179633_7174454419236512978_o

több mindent, kevesebb semmit!

13909132_541407506047864_5527969098570041741_o 13909247_10207236729979653_8014741878481974495_o

legyen valami!

13909284_10207236731419689_2921208214286069757_o

kvíznyeremények

13909323_10207236728179608_5651918379676562310_o 13909388_541407052714576_4777824517258728171_o 13909419_10207236745540042_1390163202964072514_o 13913543_541407162714565_3103094822987985541_o 13913786_541407466047868_6409965291275615470_o 13913816_10207236750260160_5055349741574039995_o 13914020_10207236721419439_3961390854861729617_o

emléktábla, megcsinálta ingyen egy rajongó

13914021_541407049381243_1088829370016817377_o 13914086_541407639381184_7407889536814933442_o 13920029_10207236739179883_864645927668733165_o

próbálkoztunk a kórusénekléssel

13920050_10207236755020279_7591985978020234925_o 13920135_10207236758220359_1439456365129329930_o

nem messze van az emlékfal

13920196_10207236733699746_1888187412799114643_o

így kell enni a hagymásbabot

13920234_541407699381178_5650118543334224166_o 13920494_541407059381242_7134460372959819872_o 13923325_10207236745900051_8729181928099523656_o 13923435_10207236747300086_2280602843513398657_o 13923520_10207236753180233_9158730124294638658_o 13923653_10207236730099656_6142347947379368204_o 13923800_10207236720619419_6743343114551164436_o

És végül, úgy tűnik, tényleg sikerült az átnevezés, az önkormányzat már megszavazta, most még a fővárosra várunk.

buds

Bud Spencer emlékpark avató

budfeat

Elnevezünk egy parkot Bud Spencerről. Mert ezt Budapest és Bud Spencer is megérdemli.

Találtunk egy névtelent Kaszásdűlőnél, ami ideálisnak tűnik erre. A park új nevét természetesen kitáblázzuk, készítünk egy emléktáblát, és most vasárnap, július 31-én tartunk egy parkavató bulit.

flyer

A parkavatón filmzenéket játszik HuskyJoe, készítünk hagymásbabot, nem lesz pisztáciafagyi, viszont lesz emlék-tömegverekedés, kvíz, közös éneklés, és természetesen beszédek.

A parkavató önnepség egyszersmint tüntetés is az ellen, hogy ne legyenek névtelen közterületek Budapesten. Egy névtelen park súlyos lelki sérüléseket okozhat az ottlakóknak, egy felmérés szerint, a névtelen helyeken lakók több mint 20 százaléka depressziós, és 12 százalékuk kopasz. Több mindent, kevesebb semmit!

Szóval várunk mindenkit most vasárnap, július 31-én 17 órára a Bud Spencer parkba, ami a Kaszásdűlőnél van, a Búza utca melletti parkos részen, itt a pontos google map helyszín, ahol egyelőre tévesen, névtelenül szomorkodik a park.

budmap

budtabla

Aki autentikus módon szeretné a hagymásbabot fogyasztani, az hozzon magával serpenyőt!

Itt találjátok a facebook eseményt: https://www.facebook.com/events/286159831741636/

1 2