MKKP jelöltek: Kovács Gergely – Budapest XII. kerület

posztkover

jpgAz MKKP, az MNTP és az MNDSZ elnöke. Többszörös vezérigazgató. Elnök. Elnök úr a XII. kerületben indul, egyrészt azért mert ide járt óvodába az egyik haverja. Másrészt pedig azért, mert Csillebércen lakik és a tél végén még egyáltalán nem biztos, hogy ki tud jutni kocsival onnan. A kerületben alapvetően minden rendben van, csak bosszantóan sok a gazdag, ezért részleges lakosságcsere programot tervezünk a VIII. kerülettel. Idegesítő, hogy a Moszkva téren nagyon nagyok a távolságok, ezért lokális teleportokat hozunk létre a tér szélei közti utak lerövidítésére, így sokkal könnyebben juthat majd el mindenki a buszához. A Normafát kibővítjük a Moszkva térig, hogy szánkóval is el lehessen jutni oda.

vannakhaverjaima2ben

Elnök urat egyszer beengedték az Echo TV-be, sajnos lehet, hogy többet nem fogják.

Kiemelt jelentőségű fejlesztésünk a gyaloggyermek program. Kifejezetten zavaró, hogy hatalmas dugók alakulnak ki reggelente, mert az anyukák autóval viszik a gyermekeiket az iskolába. A gyaloggyermek program lényege, hogy úgynevezett gyaloggyermek pontokat hozunk létre, ahol az anyukák letehetik a gyerekeiket, akik onnan gyalog mennek tovább az iskolába.

nna

CSATLAKOZZ

Okosgyalogosokkal a dunaújvárosi sötétség ellen

doboz1

Biztos hallottátok már, hogy Dunaúváros teljes sötétségbe borult, mióta korszerűsítették a közvilágítást.

Az persze szóba se jött, hogy esetleg a céggel megcsináltassák normálisan, hanem úgynevezett okoszebrákkal bohóckodik a város, amik előtt felgyullad egy lámpa, mikor átkel valaki rajta. Van is ilyenből már három (kettő, mert az egyikből ellopták az aksit), már csak 500 kéne.

Mi most az okosgyalogosokkal kísérletezünk.

És persze jobb híján elröhörészik ezen az ember, pedig nem is annyira vicces, kész életveszély az egész.

Beszámoló a Kampánypénz tékozlás pillanatnyi állásáról

22713432_10155852440333293_805708365528979208_o

A Rózsa Sándor Népi Kampánytékozló Alap pályázatunkra szeptembertől érkeznek a projektötletek. Eddig 1 151 020 878 forint értékben pályázott a nép, legtöbben a legalacsonyabb, illetve a legmagasabb pénzügyi kategóriában, ami egyszerre tükrözi a nemzet szerénységét és önbizalmát!
pénz

A pályázatot benyújtók közül hárman augusztus 23-án születtek, többen pedig november 29-én, április és július 6-án, valamint november 29-én.

Az eddig beadott 131 fejlesztési terv nagy része helyi, kisebb része országos, illetve intergalaktikus. helyi e

Rengetegen újítanák fel önkéntes munkában településük vagy környékük egyetlen, vagy egy hintából álló játszóterét és tömegesen érkeznek a kutyafuttató építési tervek.

Elsősorban magánszemélyek és informális csoportok pályáznak, valamint a civil szervezetek. Pártok és állami intézmények még mindig nem. (Ilyekor hol van a KDNP, amikor szükség lenne rá? – a szerk.)hivatalos nem hivatalos
Jönnek pályázatok közösségi terek kialakítására, szabadtéri színpadra, családi bábszínházra, biciklis pihenőre, kutya nemét messziről láthatóvá tevő kézműves nyakörv osztogatásra, drift pályára, vizparti emberkilövő szerkezet építésre, globális erdősítésre és növénytermesztés robotizálásra.

Applikációkat is szívesen fejlesztenek az emberek legyen szó gyermeknevelésről, politikai tájékoztatásról, nyelvtanításról és a helyi pályákon, grundokon zajló meccsek szervezéséről.

Meglepő módon sokan segítenének hátrányos helyzetű fiatal és idősebb embertársaiknak lakhatásban, kulturális élményhez jutásban, táborozásban, programozni tanulásban.

Olyan elvetemültek is vannak, akik a heti munka mellett kátyúzást végeznének országszerte szabadidejükben, vagy épp városi intézmények akadálymentesítését végeznék el önkéntesen és illegálisan.

Érkezett egy pályázat karmacsökkentő buddhista dologra is, de azt még nem értjük pontosan, úgyhogy holnap ketten Tibetbe, hárman Indiába, a savköpő menyétünk pedig Mianmarba utazik, hogy kiderítsék, mire gondol a pályázó.

November 30-ig még te is pályázhatsz a kampányidőszakban (2018. márciusában) megvalósuló ötleteiddel!

A felhívást, a pályázati adatlapot és az értékelési szempontokat megtalálod ezen a linken. Hajrá!

 

Faültetés Szombathelyen

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
Jótékonysági faültetést szervezett az MKKP Vas megyei szervezetének passzivista-alakulata a KDNP nevében Szombathelyen a Kámoni Arborétum bejárata elé. Eredetileg az Arborétum területén zajlott volna az ültetés, hogy enyhítsenek a vihar okozta károkon, hisz rengeteg fát csavart ki a szél. Bizonyos szupertitkos okok miatt végül nem kapták meg az engedélyt az ültetésre, így esett a választás a főbejárat melletti füves területre, mely végül tökéletes terepnek bizonyult a csodás magas kőris csemeték számára. A csemetéket a passzivisták ünnepélyesen átadták az Arborétum kerítése előtt egy lufihajtogató művész közreműködésével. Hogy kinek, azt még nem tudják.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

fa2

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA
A forrás passzivistánk kertje.

fa0

Horváth András, az MKKP belvárosi jelöltje

23380097_1705016679528750_2261301896901054148_n

Horváth Andrást indítjuk az V. kerületben, hogy ezzel is segítsük az ellenzék önmaga elleni harcát.

Andrást több éves castingolás után választottuk ki, mivel ő bizonyult a legrosszabb politikusnak.

A széndarab, akit egyébként indítottunk volna a kerületben, visszalép András javára.

Horváth András kötelezővé tenné a halálbüntetést és közösségi finanszírozásból rendezne olimpiát a kerületben.

 

Szemétszörnyinvázió Szentendrén

Önetető szörny önetetés közben
Itt, Szentendrén állandó probléma, hogy a szelektív hulladékgyűjtő szigetekről nem akkor szállítják el a szemetet, amikor megteltek, hanem kettő-négy héttel később, amikor már a környékük is. Először arra gondoltunk, megkérjük a savköpő menyéteket, hogy a hulladékfeldolgozás új módjaként egyszerűen oldják ektoplazmává a szemetet, de sajnos a menyétek mostanában inkább politikai karriert építenek. Ma azonban megkerestek minket a szemétszörnyek, hogy ők vállalnák a munkát egy kis ingyen sörért, esetleg örök életért. Nagyon kedvesek voltak. Az ingyen sörnek is nagyon örültek. Az örök élet sajna nem sikerült, mert az emberek félnek a szörnyektől, és elkergették őket. Emléküket könyörtelenül fel fogjuk használni a kampányban.
A szemét még ott van.