Kecskeméti MKKP jelöltek: Kordik és Szentesi Szabolcs

Szentesi Szabolcs az Egymillió Technikatanár a kutyapártért képviselője, az MKKP civil jelöltjeként indul a 2018-as választáson Kecskemét 1-es körzetében. Utálja a politikusokat, szerinte az összes egyforma: lop, hazudik, csal, ezért marad civil.
Szabolcs az MKKP mellett több pártnak is tagja, hogy megőrizhesse függetlenségét és igazi civil lehessen.
Az önkéntes munka lelkes híve, Jó aktivistaként alap, hogy legalább 2 plakátot kitesz kampányában és 8 aláírást saját maga gyűjt majd össze a pártpasszivisták helyett.

korbikszabolcs_plakatKordik Szabolcs az MKKP bolygóközi nagykövete Kecskemét 2-es egyéni választókerületében jelölt. Kecskeméti lakos, vállalkozó, buddhista, kiválóan alkalmas diplomáciai feladatokra.

A kecskeméti a világ eddigi legnagyobb összefüggő négyszín-festett felülete. Naponta 10 métert nő, de ez a mérések szerint gyorsul, így 2019-re elérheti az egyenlítőt.

A buszmegállókban továbbra sem kell pad, helyes, ha a lakosság a várakozás ideje alatt is aktív. Ugyanebből az okból a kórház és a parkoló közötti távolságot tovább növeljük.

A helyi gazdaságnak hatalmas érvágás volt az olajszőkítési üzlet leállása és a tablettás borok piacának és gyártási lehetőségeinek szűkülése. Hisszük, hogy alapvetően jó ez az irány, ezért a jövőben a Nike termékeinek utánzására állnánk rá.

Kulturális beruházásként a főtéren évek óta stagnáló gödrök szoborrá avatását tervezzük.

 

MKKP jelöltek – választás 2018

Bács-Kiskun Kiskunfélegyháza: Bodor Sándor https://www.facebook.com/bodorsandormkkp/ Kecskemét: Szentesi Szabolcs https://www.facebook.com/szentesiszabolcsmkkp/ Kecskemét: Kordik Szabolcs https://www.facebook.com/kordikszabolcsmkkp/ Baranya Szigetvár: Ipk manó https://www.facebook.com/hurremszultana/ Pécs, Komló: Martos G. Csongor – Komloszaurusz https://www.facebook.com/mkkpbaranya2/ Mohács: Pincehelyi Zita https://www.facebook.com/PincehelyiZitaBaranyaMKKP/?hc_location=ufi Pécs: Nagy Richárd https://www.facebook.com/nagyrichardbaranyamkkp/?hc_location=ufi Békés Gyula: Kazinczy István https://www.facebook.com/istvan.kazinczy.92 Békéscsaba: Babinszki Péter https://www.facebook.com/Babinszki-P%C3%A9ter-MKKP-954064661397908/ Csongrád Hódmezővásárhely, Makó: Farkas Tamás https://www.facebook.com/dedunoka/ Szeged: Pál Anna Viktória https://www.facebook.com/batraketa/ Szeged: Pose Rozalinda https://www.facebook.com/Adnilazor/ Fejér Bicske, Felcsút: Horváth Péter https://www.facebook.com/petimkkp/ Fehérvár: Golubeff Róbert https://www.facebook.com/Golubeff-R%C3%B3bert-MKKP-177831742808505/?modal=admin_todo_tour&hc_location=ufi Fehérvár: Fenekes Roland https://www.facebook.com/Froli96/?hc_ref=ARRW8RuXvWWWY06u_PBzUEeBNcFzEgad_sOIHypb_AxvG1nPiZxh10mFVgair2HRMRw&pnref=story.unseen-section&hc_location=ufi Dunaújváros: Nagy Péter https://www.facebook.com/MKKPeter/ Győr-Moson-Sopron Győr: Szalai-Németh Máté https://www.facebook.com/Szalai-N%C3%A9meth-M%C3%A1t%C3%A9-1837078982987646/ Győr: Rózsa Regina https://www.facebook.com/rozsareginamkkp/?hc_location=ufi Sopron: Tichy-Rács József https://www.facebook.com/NeNezzMadarnak/ Hajdú-Bihar Debrecen mellett: Terdik Roland https://www.facebook.com/DrKallaiToth/ Debrecen: Szabados István https://www.facebook.com/MKKPTIMETRAVELER/?hc_location=ufi Debrecen: Laczkó Kornél https://www.facebook.com/mkkpKornel/ Heves  Eger: Várady Zoltán https://www.facebook.com/VaradyZoltanMKKP/ Jász-Nagykun-Szolnok Jászberény: Csinger Mariann https://www.facebook.com/Csinger-Marianna-158002948153221/ Komárom-Esztergom Esztergom: Papp László https://www.facebook.com/MKKPBalcsi/?hc_location=ufi Komárom: Velki Dávid https://www.facebook.com/Ketfarkukomarom/?hc_location=ufi Tatabánya: Barna Alexandra https://www.facebook.com/BarnaAlexandraMKKP/ Nógrád Salgótarján: Szabó Mona https://www.facebook.com/Betes-Szab%C3%B3-Mona-910348802455174/?hc_location=ufi Pest Pest 1. Érd -Szécsi Barbara https://www.facebook.com/szecsimkkp/ Pest 2. Budakeszi -Betlehem Csaba https://www.facebook.com/A-L%C3%A1thatatlan-Ember-Pest-megye-2sz-v%C3%A1laszt%C3%B3k%C3%B6rzet-179415702617033/ Pest 3. Szentendre -Kövesdi Miklós https://www.facebook.com/mkkpmikulas/ Pest 6. Gödöllő -Bősze Gábor https://www.facebook.com/mkkpgodollo/ Pest 12. Cegléd -Kis Viktor https://www.facebook.com/kisviktormkkp/ Somogy   Szabolcs-Szatmár-Bereg Nyíregyháza: Vajas Károly https://www.facebook.com/vajaskaroly/ Nyíregyháza: Kovács Andrea https://www.facebook.com/mkkpnyiregy2/ Tolna Szekszárd: Pesti Vendel https://www.facebook.com/Pesti-Vendel-MKKP-402615373494842/ Paks: Kiss Ferenc https://www.facebook.com/Kiss-Ferenc-MKKP-116468242495301/ Vas Szombathely: Pavelkovics Petra… https://www.facebook.com/pavelkovitspetra/ Vas megye: Szűcs Gábor https://www.facebook.com/yodavas Veszprém Veszprém: Szimmer Ákos https://www.facebook.com/szimmerakosmkkp/ Ajka: Pavlovics Márk https://www.facebook.com/M%C3%A1rk-de-igaz%C3%A1b%C3%B3l-t%C3%B6kmindegy-155968721820966/ Budapest Bp 1. oevk. (I-V. kerület) Horváth András https://www.facebook.com/ingyeneletoroksor/ Bp 2. oevk. (XI. kerület)  Fisher Roland https://www.facebook.com/fischerrolandmkkp/ Bp 3. oevk. (XII. kerület)  Kovács Gergő https://www.facebook.com/MKKP-BP-XII-ker%C3%BClet-177477379482620/ Bp 4. oevk. (II. kerület)  Juhász Veronika https://www.facebook.com/mkkp.gorilla/ Bp 5. oevk. (VI-VII. kerület)  Döme Zsuzsanna https://www.facebook.com/mkkpbp7/ Bp 6. oevk. (VIII-IX. kerület) Racskó Gábor https://www.facebook.com/groups/1681557055497924/   -csoport Bp 7. oevk. (XIII. kerület) Sebő Ferenc https://www.facebook.com/groups/1799873213593653/  -csoport Bp 8. oevk. (XIV. kerület) Victora Zsolt https://www.facebook.com/MKKP-Zugl%C3%B3-1913881568627072/ Bp 9. oevk. (X. kerület) Hankó Klári , savköpőmenyét https://www.facebook.com/savkopomenyet/ Bp 10. oevk. (III. kerület) Tóth Imre Bruti https://www.facebook.com/mkkp.obuda/ Bp 11. oevk. (IV. kerület) Paizs Miki – Bp 12. oevk. (XV. kerület) Pálmai Attila https://www.facebook.com/mkkpmerlin/ Bp 17. oevk. (XXI-XXIII. kerület )Soltész Szilvia https://www.facebook.com/Solt%C3%A9sz-Szilvia-Nikolett-356643391473603/ Bp 18. oevk. (XXII. kerület) Hotz Antal https://www.facebook.com/MKKP-Nagyt%C3%A9t%C3%A9ny-Budafok-f%C3%A9lig-156439885107017/

Read more

Az MKKP közlekedéspolitikája

hullamvasut2

Globálisan eltöröljük a röghöz kötést! Éppen ideje, hogy a magyar állampolgárok szabadon hazaköltözhessenek a világegyetem bármely pontjáról.

Minden megyeszékhelyen és a 100 főnél kevesebb lakosú településeken metrót építünk. Ezek az ún. egymegállós metróvonalak költséghatékonyak, nem kell alagutat és síneket építeni és metrókocsikra sem kell költeni beüzemelésükhöz.  Ám ennek ellenére ugyanúgy ki tudnak gyulladni.

Az egymegállós metró jól kiegészíti majd az épülő kötöttpályás teleporthálózatunkat. Ahol a talajminták alapján ez nem valósítható meg biztonságosan, ott föld-föld alagutakat fúrunk. A már meglévő Komló és Perth közötti interkontinentális átjárónkat 2018-tól a brüsszeli bürokrácia ellenében is továbbfejleszthetjük.

Ha a zuglói modell beválik, a repülők által okozott zajterhelés csökkentését országosan folytatjuk és minden érintett település felett felépítjük a zajvédő plafont.

zajvedoplafon-1058x773

A távolságok csökkentését az ország domborzati viszonyainak módosításával oldjuk meg. A délkeleti részek és a főváros távolságát Kecskemét behúzásával a nyugati és keleti részeket pedig Ajka és Mezőkövesd süllyesztésével rövidítjük le. Így Budapest-Szeged, illetve Budapest- Nyíregyháza és Zalaegerszeg között függőhidakon egy órán belül akár át is sétálhatunk úti célunkhoz. A mélyen a föld alá kerülő településeket liftekkel közelíthetjük meg, fényviszonyaikat tükrökkel javítjuk.

Hosszabb távon az ország széleinek leválasztásával is sokat javíthatumk a közlekedésen, arról nem is beszélve, hogy az ország végre újra megfelelő alakú lenne.

mkkp_magyo1

Budapesten kiemelten fontos az állandósult dugók megszüntetése. Erre a legjobb módszer, ha elárasztjuk vízzel az utakat. Így megvalósítjuk régóta dédelgetett tervünket, a körútra bevezetjük a Dunát.

duna_csatorna600px

BKK reformunk fontos eleme, hogy a buszokat hullámvasútakkal helyettesítjük. Az idegesítő városnéző buszok helyett pedig városnéző metrókban gondolkodunk.

Intergalaktikus szinten a balkéz szabály bevezetése indokolt. A békés egymás mellett élés érdekében a Szíriusz és Ganümédesz között sebességkorlátozást vezetünk be.

Növeljük a Felcsúti űrállomás forgalmát, elsősorban a fejlett régiók, csillagködök irányában. Az intergalaktikus gazdaság élénkülése a közlekedési változásokat is hoz majd, a kisvasúton például a statisztikai hibahatáron álló személyforgalom helyett élénk áruszállítás folyik majd.

 

 

Országos négyszínfestés most vasárnap

kemenymunka

Most vasárnap országos méretűvé terjesztjük a négyszínbűnözést. Aki bankot rabolna, érdemes most hétvégén tennie, úgyis velünk foglalkoznak majd a rendőrök.

Helyszínek:
Érd: https://www.facebook.com/events/1934171876857475
Győr: https://www.facebook.com/events/218292172017072/
Kiskunfélegyháza: https://www.facebook.com/events/784523388373931
Pécs: https://www.facebook.com/events/197250464132167/
Kecskemét: https://www.facebook.com/events/776913895817568/
Szeged: https://www.facebook.com/events/1835252906801866/
Veszprém: https://www.facebook.com/events/304481020005811
Kaposvár: https://www.facebook.com/events/430493594003391
Debrecen: https://www.facebook.com/events/1404837779594851/
Fehérvár: https://www.facebook.com/events/254241834982247
Budapest: https://www.facebook.com/events/856584417828199/
Eger: https://www.facebook.com/events/1911039905837865/

kemenymunka

Elmúlt három heti gorillakertészkedéseink

kover

Június 1. – GERILLAKERTÉSZKEDÉS JEGYZŐI FELÜGYELETTEL – Budafok-Tétény

Mai 5 fős gerillakertész csapatunk – Anna Tóvizi, Avar Éva, Szilvia Soltész, Joó Mariann és Nagy Kati kezelésbe vette a Jókai Mór – Kistétény utca sarkán elgazosodott tucatnyi virágládát. 30 fokos hőségben, tűző napon, órákon át…

Egy arra járó – a kutyis mellény láttán – megszavazott a lányoknak egy ingyen sört. 😀

Aztán megjelent a jegyző, felmérni a terepet. Megszemlélte az ültetést, és elégedetten konstatálta, hogy a közeli sportpálya milyen gondosan készül a jövendőbeli parkoló környezetének virágosítására. Azért otthagytuk a terepen a névjegyünket, hogy egy kicsit összezavarjuk.

A heroikus küzdelemnek jónéhány vízhólyag és gyönyörű beültetés lett az eredménye.

Budafok 1 Budafok 2 Budafok 3 Budafok 4

Május 28. – BUDAKALÁSZ – kútkáva beültetés

Ma délelőtt Anna Tóvizi társaságában folytattuk a gerillakertészkedést Budakalászon. Pótoltuk a BKV-s beültetésnél a táblácskát. Aztán nekiláttunk volna a kőláda beültetéséhez. De megelőztek… Szépen be van ültetve bársonykával/büdöskével. Így se rossz, tanulékony a BKV. Viszont a HÉV sínek mellett találtunk egy ronda, szeméttel teli kútkávát. Kitakarítottuk, beültettük, feltábláztuk. Munka közben ismét kaptunk elismerő szavakat a járókelőktől. A HÉV érkezésekor véletlenül rajtam volt a kutyis láthatósági mellény. 🙂 Az örökbefogadó bácsi megint megjelent, és mindent meglocsolt. 😀 😀 😀

Budakalász - kútkáva 1 Budakalász - kútkáva 2 Budakalász - kútkáva 3 Budakalász - kútkáva 4


TÁRSADALMI CÉLÚ HIRDETÉS
Gyere te is velünk gorillakertészkedni! Lépj be az MKKP Növény facebook csoportba, hogy lásd, mikor, mire készülünk!

Támogatásokat örömmel fogadunk.

Ha van felajánlandó növényed, akkor írj, légyszi, az [email protected]!

Ha adnál pénzt növényekre, azt pedig itt tudsz.


 

Május 22. – BUDAKALÁSZ – a passzivisták aktiválták a BKV-t

Pár hete ültettük a virágokat a sivár, gazos megállóba. Nem mondom, hogy a legesztétikusabb megoldás, de a sivárságnál jobb.
Pár napja eltűntek a gumik, és a BKV ezt a gyönyörűséget ültette a helyükre. Részben a mi virágainkból, részben azokat kipótolva. Azért ez már valami, nem? 😀 😀

Budakalász-BKV 1 Budakalász-BKV 2

Június 6. – VIRÁGOZZON CSEPEL – HÉV megálló

Több mint 10 éve itt megyek el mellettetek, minden alkalommal amikor szeretnénk vásárolni a mögöttetek lévő boltban átesek rajtatok. Amikor kilépek a boltból és futnék a busz után, hátha még elérem újra átesek rajtatok! És még csak most láttam meg, hogy ti ketten igazából virágládák vagytok, akiket eddig felesleges táskatartónak, betonszéknek vagy cigaretta csik tartónak gondoltam. Megsajnáltalak titeket! Talán voltak szebb és büszkébb napjaitok is itt Csepelen.
Mivel hiszem, hogy nincsenek véletlenek, így amikor még januárban -30 fok volt találkoztam valamivel, akivel itt strandoltunk papírokkal, tollakkal ☺
És most vele ugyan itt +30 fokban strand nélkül neki álltunk megszépíteni titeket.
Remélem örömet szereztünk virágládák nektek!
Szeretnénk, ha újra átélhetnétek az emberek csodálatát, hiszen naponta több százan látnak titeket!
Legyetek büszke virágládák! ☺

Csepel 1 Csepel 2 Csepel 3 Csepel 4

Június 8. – Érd-felső

This is a beginning of a beautiful flowership.

Vigrágzóbb kertvárost szeretnénk elérni, találtunk is ehhez 32 ládát Érd központjában, most 5-t ültettünk be, ehhez kaptunk adományt, köszpénzt (http://koszpenz.ketfarkukutya.com/?product=x ).

Érd 1 Érd 2 Érd 3

Május 18. – VIRÁGOT BUD SPENCERNEK – Kaszásdűlő, HÉV megálló

Kaszásdűlői kaland

Iváncsó Gáborral, Schneider Gézával és Tóvizi Annával ma délután Kaszásdűlőn nekiláttunk a Bud Spencer projekt kivitelezéséhez. Egy elhanyagolt virágláda beültetését terveztük. Kettő lett belőle…
Az első láda közepébe – Papp Laci megörvendeztetésére – egy hibiscust ültettünk. Jobban megnézve nem hibiscus, és nem is aranyeső. Pedig én ezt a két cserjét nevelgettem Matos Andi adományából. Majd Andi megmondja, mit műveltem… J

A második láda felfedezéséhez kell némi találékonyság. A HÉV megálló takarásában, annak háta mögött helyezték el a ládát. Próbáltuk kitépni a helyéből és normálisabb helyre vinni, de aztán letettünk erről. Bízunk a lakosság detektív-ösztöneiben, hiszen mi is megtaláltuk. Beültettük, szép lett. J

Mire visszaértünk az első ládához, már többen megcsodálták, próbálták értelmezni a táblácskánkat, és like-olták a dolgot. Azért örökbe fogadni nem sikerült, a locsolás a mi dolgunk marad.
Közben szembejött velünk egy csikkekkel teliszórt corner, ami csikkszavazóért kiált. Ugyanott jó lenne valamikor rendbe tenni a néhány négyzetméteres, elgazosodott egykori virágágyást.

Maradt még néhány tő virágunk, így kigazoltuk egy fa tövét. Aztán rájöttünk, hogy nem is oda akarjuk ültetni, de legalább kigazoltuk. J

Találtunk egy jobb helyet a virágoknak, amit megint kigazoltunk, majd a virágokat elültettük. De ez utóbbit elfelejtettük lefotózni. J

A jól végzett munka örömére leültünk egy padra, ami kétfarkú ecsetekért kiált. Van belőle három.Hát ezek történtek velünk ma délután. Aludjatok jól, álmodjatok szépeket…

Kaszásdűlő 1 Kaszásdűlő 2 Kaszásdűlő 3 Kaszásdűlő 4

Június 8. – GO WEST – Gorillaültetés a Nyugatinál

Nagy Köszönet a mai akcióért a Nyugatinál, Mindenkinek! Amint láthatjátok, írtó szép lett!
A helyben kapott vízzel, ollóval és a pályaudvarról átsétáló önjáró seprűvel pedig totál közösségi projektté fejlődtünk.
Korábban már próbálkoztunk itt tujával, majd kaktusszal is. Sajnos kevés sikerrel. Ha ez sem marad meg, legközelebb óriás csalánokat és tüskés szederbozótost ültetünk!

Nyugati 1 Nyugati 2 Nyugati 3 Nyugati 4

Június 10. – VIRÁGOZZON A BÜKKÖS PART – Szentendre

Szentendre-Bükkös 1 Szentendre-Bükkös 2 Szentendre-Bükkös 3 Szentendre-Bükkös 4

Június 4. – PÜNKÖSDI PETÚNIZÁZÁS – Zugló, Róna u. – TV2 előtt

Amikor 20 perc bosszankodva várakozás után felhívod azokat, akik nagy lelkesen dolgoznak már 20 perce pár méterre tőled, megfizethetetlen. A Mafilm előtti 6 üres virágosláda, ami tulajdonképpen 8+1 meg két kerek, a tér-idő kontinuum miatt átkonvertálódott a TV2 előtti 6 ládává, de mikor túlléptünk ezen az apró akadályon, nagy lelkesen neki is estünk. Segítségünkre volt Micsina menyét és Médi kutya is, akik tökéletes szakértelemmel játszották el a cuki kisállatot, akiket körül kellett rajongani non-stop. A gyomlálás, gazolás amúgy sem volt olyan izgis… Anna ki is nevezte magát menyét-óvónéninek. Micsina minőségellenőrködött a virágok között, amik minden igyekezete ellenére túlélték.

Zsuzsa kocsija ismét áldozatul esett az eventnek, most a depressziós virágföld gondolta, hogy ki kell borulnia, kevés azért a ládákba is jutott. A TV2 közvetlen bejárata elé büdöske került, hogy stílusosak maradjunk és tisztelegjünk a színvonalas műsoraik előtt.

Lassan, gondosan megvárva a munka könnyebbik részét megjöttek a fiúk Kecskemétről meg Szentendréről… Szerencsére az öcsém nem tudott milyen indokkal késni, ő már az elejétől nyomta velünk, de Lacit, mint kiderült nagyon megterhelte a hajnali 10órai kelés. Sikerült laza fél óra alatt pár liter vizet szerezniük a kútról, amit később vizespóló-versenyre szerettek volna felhasználni, de Zsuzsa anyai szigorral pikk-pakk rendet tett. Közben a hangyák megtámadták a menyét-eledelt, ezért fény derült a titokra, hogy így működik a (hangya)savköpő-menyét. Mivel a kaja végét Médi kutya fogyasztotta el, izgatottan várjuk a kísérlet végeredményét, hogy más állatoknál is működik-e!

A locsolás után már csak a kész művekkel ment a pózolás és a brainstorming az eredetileg kiválasztott ládákhoz. A szépségeket örökbefogadta Klári anyukája és Imola. Szerintem a rendőrök sem találtak meg minket, mert intézkedés sajnos ismét nem volt…

Zugló 1 Zugló 2.0 Zugló 2 Zugló 3 Zugló 4

Lokális facebook csoportok és oldalak

lokaliscover

Facebook csoportok megyék szerint:

Baranya megye

MKKP Pécs Klub

Bács-Kiskun megye

MKKP Kiskunfélegyháza

Kétfarkú Kutyamét – Kecskemét MKKP aktívistái

MKKP Kiskunhalas

MKKP Baja

Békés megye

MKKP Békés megye

MKKP Orosháza

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

MKKP Miskolc

MKKP Borsod megye

MKKP EMO

Csongrád megye

MKKP Szögedi Mönyétserög

Fejér megye

Fehérvár környéki kétfarkúak MKKP

MKKP Dunaújváros

Győr-Moson-Sopron megye

MKKP soproni Passzivistái

MKKP Győr és környéke

Hajdú-Bihar megye

MKKP klub Debrecen

Heves megye

MKKP Heves megye

Jász-Nagykun-Szolnok megye

MKKP plakátolás JNSZ megye

Komárom-Esztergom megye

MKKP Komárom

MKKP Esztergom

MKKP Tatabánya

Nógrád megye

MKKP Salgótarján

Pest megye

ÉTMKKP – Érd és Térsége MKKP klub

MKKP Dunakeszi-Fót-Rákospalota

MKKP Batta

MKKP – Szentendre

MKKP Gyál

MKKP Budaörs

MKKP Gödöllő

MKKP Dunakeszi

MKKP Szigetszentmiklós

MKKP Dömsödi hétsoros

MKKP Vác csoport

Somogy  megye

MKKP Somogy megye

MKKP Siófok

Szabolcs-Szatmár megye

MKKP Nyíregyháza

MKKP Szabolcs-Szatmár-Bereg

Tolna megye

Kétfarkú Tolna megye

Vas megye

MKKP Vas megye

MKKP Körmend

Veszprém megye

MKKP – Veszprém

MKKP – Tapolca és környéke

MKKP – Ajka

Zala megye

MKKP Nagykanizsa

Budapest

MKKP II. kerület

MKKP V. kerület

MKKP Budapest VI- VII. kerület

MKKP VIII. Ker.

MKKP IX-ker

MKKP 11. Kerület – Fehér Sas

MKKP XII. kerület

MKKP-BP-13

MKKP Zugló

MKKP BP 16. kerület

MKKP XVIII.

MKKP XXI!

MKKP XXII. kerület

MKKP Csepel

MKKP Budapest XV kerület – Dunakeszi

MKKP Rákosmente

Külhoni csoportok:

Magyar Kétfarkú Kutya Párt Románia

MKKP France

MKKP MKKP Csehszlovákia-NDK-Jugoszlávia-Szovjetunió-Kuba

MKKP USA – Amerikai Egybesült Állatok

Facebook oldalak megyék szerint:

Baranya megye

MKKP – Baranya megye, kivéve Komló

Bács-Kiskun megye

MKKP Bács-Kiskun

MKKP Kecskemét

MKKP Kiskunfélegyháza

Békés megye

MKKP Békéscsaba

MKKP Orosháza 

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

MKKP Borsod

MKKP Kazincbarcika

Csongrád megye

MKKP Szeged

MKKP Hódmezővásárhely

Fejér megye

MKKP – Fejér megye

MKKP-Dunaújváros

MKKP Felcsút

Győr-Moson-Sopron megye

MKKP Győr

MKKP Mosonmagyaróvár

MKKP Sopron

Hajdú-Bihar megye

MKKP Debrecen

Heves megye

MKKP – Heves megye

MKKP Hatvan, Hetven, Satöbbi

Jász-Nagykun-Szolnok megye

MKKP Szolnok

Komárom-Esztergom megye

MKKP Esztergom

MKKP Komárom-Komarno

MKKP Tatabánya

Nógrád megye

MKKP Nógrád megye

Pest megye

MKKP Pest megye

MKKP Biatorbágy

MKKP Dunakanyar-Szentendre

MKKP Budaörs

MKKP Érd és Térsége

MKKP Újpest

Eleven Gyál

MKKP Ceglédi kistérségi csoport

MKKP – Százhalombatta

MKKP Vác

Somogy megye

MKKP Balaton

MKKP Kaposvár

MKKP Siófok

Szabolcs-Szatmár megye

MKKP Nyíregyháza

Tolna megye

MKKP – Tolna megye

Vas megye

MKKP Vas megye

Veszprém megye

MKKP Ajka

MKKP Veszprém

MKKP Sümeg

Zala megye

MKKP Zala

Budapest

MKKP Budapest

MKKP BP 8. kerület

MKKP BP 7. kerület

MKKP Gazdag Budai Részek

MKKP Újpest – New Pest

MKKP Rákosmente

MKKP Budapest XV-kerület, na jó és Dunakeszi

Kétfarkú Rákosmente

MKKP Csepel-sziget

Külhoni oldalak

MKKP Luxembourg

MKKP Anglia

MKKP Bukarest

MKKP Erdély